GERGÉNYI BENCE

"A héten mindenki kettőzött koncentrációval dolgozott az edzéseken"

A 100. NB I-es bajnokijára készülő Gergényi Bence győzelemmel ünnepelné meg a jubileumi találkozót.

“Nagyon fájó volt a debreceni vereség, mert előtte egy győztes hullámon voltunk, két győzelem és egy döntetlen után, múlt vasárnap viszont nem sikerült pontot szereznünk. Úgy érzem, jókor jött a pofon, ezen a héten mindenki kettőzött koncentrációval dolgozott az edzéseken. Én már játszottam egy mérkőzést ebben a szezonban a Diósgyőr ellen, még a Zalaegerszeg színeiben, az akkori tapasztalataim alapján jól szervezett, támadó szellemű csapatot alkotnak, de ezáltal megvannak a gyenge pontjaik is védekezésben, amiket ki kell használnunk szombaton.”

A 25 éves Gergényi Bence amennyiben pályára lép, 100. NB I-es mérkőzését játssza majd a DVTK ellen.

“Nagyon gyorsan elrepült ez a közel 100 meccs, de rengeteg emlékezetes pillanat maradt meg közülük. Az eddigi 99 mérkőzés nagyrészét a ZTE színeiben játszottam, köszönettel tartozom az edzőimnek, akik bíztak bennem, de örülök, hogy most már itt Fehérváron gyarapíthatom a mérkőzéseim számát. Szombaton szeretném győzelemmel megünnepelni ezt a jubileumi pillanatot!”

Szerző: Óházy Bálint

Fotó: fehervarfc.hu

További hírek