A héten két bajnoki vár csapatunkra

Szerdán este Siófokon lépünk pályára, augusztus 20-án pedig az újonc Pécs csapatát látjuk vendégül.

Szerda
19 óra: Siófok - Videoton FC
Ellenfelünk a második játéknapon Pápán simán kikapott, azonban utána ugyanilyen simán nyert hazai pályán a szezont nagyon rosszul kezdő Újpest ellen. Az eddig 100%-os ETO-nak is nagyon meg kellett küzdenie a 3 bajnoki pontért Siófokon, és nem elhanyagolható az a tény sem, hogy vendéglátóink legutóbb bravúros döntetlent játszottak a tavalyi ezüstérmes Paks otthonában is. Nehéz mérkőzésre számíthatunk tehát, hiszen mi idegenben még nem szereznünk pontot ebben a szezonban, de az sem jellemző, hogy a siófoki meccseken jól szerepelnénk: utoljára 1997. augusztus 4-én - Urbonas góljával - tudtunk nyerni vendégként, vagyis több, mint 14 éve. Azóta hat bajnokit játszottunk a Balaton-parton, a mérlegünk pedig három döntetlen és három vereség. A cél természetesen nem is lehet más, mint megszakítani ezt a rossz sorozatot, és megszerezni első idegenbeli győzelmünket ebben a szezonban.

Szombat
17.30: Videoton FC - PMFC Szinte napra pontosan 5 év elteltével láthatjuk ismét vendégül - NB I-es bajnoki mérkőzésen - a PMFC-t, hiszen legutóbb 2006. augusztus 19-én játszottunk velük a Sóstói Stadionban. Akkor kétgólos hátrányból álltunk fel, és végül Sitku valamint Farkas góljaival itthon tartottuk az egyik pontot. Az biztató lehet számunkra, hogy utoljára 20 éve, 1991. augusztus 24-én tudott nyerni a Pécs NB I-es bajnokin Székesfehérváron. Érdekesség, hogy azon a meccsen a pécsi csapatban szerepelt a tavalyi bajnokcsapatunk pályaedzője, Bódog Tamás is. A Pécs az idei bajnokság egyik meglepetéscsapata, hiszen újoncként a 4. fordulóig 100%-osak voltak, az 5. fordulóban azonban a kupagyőztes Kecskemét pontot tudott szerezni a PMFC otthonában, méghozzá a Viditől kölcsönben lévő Gyurcsó Ádám két góljának köszönhetően! (Gyurcsó két gólját megnézheti hivatalos Facebook-oldalunkon)


Péntek
18 óra, ZTE - Vasas
Az 5. forduló után már csak Csank János csapata áll pont nélkül ebben a bajnokságban. Adott a kérdés, hogy ki ellen szerezzék meg első pontjaikat az egerszegiek, ha nem a Vasas ellen? Az ellen a Vasas ellen, ahol a hétvégi ETO elleni vereséget követően edzőt is cseréltek az angyalföldiek, Komjátit a Vidi korábbi edzője, Marijan Vlak váltotta a kispadon.

Szombat
15 óra, Pápa - DVSC

Rangadó Pápán! Véber György csapata pazarul kezdte ezt a bajnokságot, igaz ez még akkor is, ha az 5. fordulóban elszenvedték első vereségüket az újonc Diósgyőr otthonában. Hazai pályán azonban 100%-osak, sőt otthon eddig még gólt sem kaptak a bajnokságban. A DVSC viszont nem csak hazai pályán 100%-os, hanem idegenben is, így biztos, hogy az egyik csapat jó sorozata a hétvégén megszakad.

18 óra, Paks - Győri ETO
Zöld-fehér rangadó Pakson. A tavalyi ezüstérmes paksiak a vártnál kicsit gyengébben kezdték a szezont. Igaz, hogy hazai pályán legyőzték a kupagyőztes Kecskemétet és Újpesten is nyerni tudtak, de Székesfehérváron beleszaladtak egy négygólos vereségbe, és hazai pályán a Pápa valamint a Siófok ellen is csak 1-1-es döntetlent játszottak. Az ETO viszont mind az öt meccsét megnyerte eddig - valamennyit egy góllal. A statisztika mégis az ETO ellen szól, ugyanis eddig öt alkalommal látta vendégül a Paks a győrieket, és három hazai siker mellett két alkalommal született döntetlen, tehát a Győr még sosem tudott nyerni bajnoki meccsen Pakson.

1. forduló
(elhalasztott mérkőzés)

2011. augusztus 17. szerda

19:00 Siófok - Videoton FC


6. forduló

2011. augusztus 19. péntek
18:00 ZTE - Vasas (TV: SportM)

2011. augusztus 20. szombat
15:00 Pápa - DVSC (TV: Sport1)
17:30 Videoton FC - PMFC (TV: Sport1)
18:00 Paks - Győri ETO
19:00 Kecskemét - Bp. Honvéd
19:00 Siófok - Kaposvár

2011. augusztus 21. vasárnap
16:00 Újpest - DVTK (TV: M1)
18:00 Ferencváros - Haladás (TV: Sport2)

19 óra, Kecskemét - Bp. Honvéd
A kecskemétiek már szinte minden lehetséges eredményt elértek ebben a bajnokságban. Nyertek hazai pályán - kikaptak hazai pályán. Nyertek idegenben - kikaptak idegenben. Játszottak döntetlent idegenben. Egy hazai döntetlen következik? A szezont remekül kezdő Bp. Honvéd még sosem tudott bajnoki meccset nyerni Kecskeméten, két hazai siker mellett egy alkalommal döntetlent játszott a két csapat a Széktói Stadionban. Igazi háromesélyes mérkőzés vár Gyurcsóékra.

19 óra, Siófok - Kaposvár
Megyei rangadó lesz a javából! Szinte hihetetlen, de 1987-ben tudták a siófokiak utoljára legyőzni hazai pályán a Kaposvárt. (Kaposváron pedig még sosem nyertek a Balaton-partiak) Azóta kétszer kikaptak, míg legutóbb, tavaly nyáron, gólnélküli döntetlent játszott a két csapat. Nagy kérdés, hogy mennyi energiát vesz ki a Siófokból a szerdai bajnoki meccs, amit ellenünk játszanak. A Kaposvár egyébként ebben a szezonban idegenben még gólt sem tudott lőni, szóval nem lenne meglepő, ha a tavaly nyári eredmény ismétlődne meg.

Vasárnap
16 óra, Újpest - DVTK
Múlt héten megköszönték Mészöly Géza munkáját Újpesten, valamint lemondott a nyáron kinevezett ügyvezető, dr. Bartha Csaba is (hétfő délutáni sajtóértesülések szerint a lemondást nem fogadta el Tolnai Sándor, az Újpest tulajdonosa).
Az új vezetőedző, a korábban Debrecenben dolgozó Zoran Szpisljak lett, és pontszerzéssel mutatkozott be új csapatánál, hiszen az Újpest Kaposváron játszott 2-2-es döntetlent. Azonban Szokol és Rajczi játékára sem számíthat Szpisljak mester, hiszen mindkét labdarúgót kiállították Kaposváron. A Diósgyőr ismét magára talált, az eddig veretlen Pápát sikerült a múlt hétvégén legyőzniük hazai pályán. A statisztika szerint egyértelmű hazai győzelem várható, hiszen eddig 29 alkalommal látta vendégül az Újpest a Diósgyőrt és 20 hazai győzelem valamint 7 döntetlen mellett csupán 2 alkalommal tudtak nyerni Újpesten a diósgyőriek. Legutóbb 2006. decemberében. Most azonban minden esélyük megvan a piros-fehéreknek, hogy kicsit kozmetikázzanak ezen a statisztikán.

18. óra, Ferencváros - Haladás
A Paks - ETO mellett lesz még egy zöld-fehér rangadó a hétvégén. A Fradinak továbbra sem megy az idei bajnokságban, öt forduló után még nyeretlenek a fővárosi zöld-fehérek. A Haladás viszont az 5. fordulóban megszerezte első győzelmét, hazai pályán a ZTE-t győzték le 1-0-ra. Azonban van egy dolog, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül - ez pedig a statisztika. Ahogy az Újpest - DVTK meccs is egyértelmű hazai fölényt mutat a statisztika szerint, ugyanez igaz a Fradi - Haladás párbajjal kapcsolatban is. 34 alkalommal látogatott eddig az Üllői útra a Haladás, ebből 26-szor nyert a Fradi, 6 alkalommal született döntetlen, és csupán kétszer nyertek a szombathelyiek. Legutóbb 29 éve, 1982-ben! A statisztika szerint óriási meglepetés lenne, ha nyerne a Haladás. Ha pedig azt nézzük, hogy az utolsó 10 bajnokit a Ferencváros hazai pályán mind megnyerte a Haladás ellen, akkor fellélegezhetnek a fővárosi zöld-fehér drukkerek, mert győzelmi esélyekkel léphetnek pályára.

Szerző: Wéninger Ákos

További hírek