VIDEOTON FC - SZOMBATHELYI SWIETELSKY-HALADÁS 0-1 (0-0)

A Haladás nyerni tudott Sóstón

Főleg az első félidőben nagyon sok helyzetünk volt, ezek kimaradtak, a második félidőben pedig öngólt szereztünk, ezzel végül nyert a Haladás.

Szombaton kora este napsütéses nyári időben kezdődött csapatunk első hazai bajnoki mérkőzése ebben a szezonban. Az ellenfél az a Haladás volt, amely az első fordulóban hazai pályán 2-0-ra kikapott az FTC-től, és mivel mi is pont nélkül tértünk haza Kispestről, mindkét együttes kettőzött bizonyítási vággyal lépett pályára.

A vendégek kapujában Király Gábor állt, míg nálunk játékra jelentkezett a hétközi BL-selejtezőn sérülés miatt cserét kérő Juhász Roland, vagyis a két legtöbb magyar válogatottsággal rendelkező aktív labdarúgó ott volt a pályán.

Aktívabban kezdtük a meccset, az első komolyabb helyzetre azonban közel negyedórát kellett várni, ekkor Koltai passzolt középre balról, Pátkai egyből lőtt 14 méterről, centikkel ment el a labda a bal kapufa mellett. A 26. percben Ivanovszki ugratta ki Oliveirát, aki megpróbálta átpörgetni a labdát Királyon, de elakadt a kapusban a próbálkozás, a kipattanót Koltai lőtte egyből kapura, óriásit védett Király Gábor! Két perccel később Oliveira remekül emelte át a védőjét, majd egy pattanás után kapura bombázott 15 méterről, Király másodszorra védett. A 32. percben gólt szerzett a szombathelyi együttes, Medgyes azonban lesről talált a kapunkba. Tíz perccel a félidő vége előtt megélénkült a szél, több fokot csökkent a hőmérséklet, a vihar azonban szerencsére elkerült bennünket. A 40. percben egy balról érkező beadás után Wils fejelt 10 méterről, Danilovics hatalmasat védett. Az első félidő nagy részében mi uraltuk a játékot, egy-két veszélyesebb kontratámadása volt a szombathelyi együttesnek, gólt azonban egyik csapatnak sem sikerült szereznie.

Szünetben egy helyen cserélt Bernard Casoni, Simon helyére Fejes állt be. Rémálomszerűen kezdődött ez a játékrész, a 49. percben Ugrai beadásába Juhász csúsztatott bele, a labda a bal felsőben kötött ki - öngól (0-1). Az 55. percben csereként pályára lépett a Juventustól kölcsönbe érkező Soumah, azaz debütált az élvonalban. A 61. percben Martinez lépett ki ziccerben, megpróbálta átemelni Danilovicsot, de kapusunk belekapott a labdába és megfogta. A 73. percben nagy esélyünk volt a gólszerzésre, Király azonban nagyot mentett Soumah elől 30 méterre kifutva a kapujából, Gyurcsóhoz pattant a labda, de ő sem tudott elmenni a veterán kapus mellett. Egy perccel később Fejes laposan adott középre balról, az érkező Pátkai 11 méterről tisztán lőhetett, pont Királyt találta telibe. Az utolsó tíz percben a Haladás mindent megtett, hogy megőrizze az előnyét, nekünk pedig nem is sikerült igazán nagy gólhelyzetet kialakítanunk, így a szombathelyiek 3 ponttal távoztak a Sóstói Stadionból.

Csapatunk legközelebb kedden 20:30-kor lép pályára hazai környezetben, akkor a BATE Boriszov lesz az ellenfelünk a BL következő selejtezőjében.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek