ELLEN-ÉRV

Mészöly Géza: "A Vidi egyéniségeit csapatként kell semlegesítenünk"

A Haladás vezetőedzője szerint a meccs elejétől veszélyesen kell futballoznia együttesének.

"Mindenképp abban bízom, hogy a folytatása következik a mi egységes csapatjátékunknak, ami azt jelente, hogy nem ismerünk majd elveszett labdát, és a játékosok nagyon fognak küzdeni azért, hogy egymást szépen ki tudják segíteni a pályán. Úgy érzem, hogy jó úton vagyunk, és ez a szemlélet mindenképp szükséges ahhoz, hogy a játékunk eredményes és sikeres legyen. Fontos lesz, hogy a mérkőzés első részében is veszélyesek legyünk a kapura, és tudjuk kontrollálni a Videoton nagyszerű játékosait. Gondolok itt Gyurcsóra, Kovácsra vagy éppen Oliveirára, akik képesek egyéni megvillanásokra, és ezt igazolták a walesi csapat ellen is a BL-selejtezőn. Gyurcsó egy villanás alatt helyzetbe tudott kerülni, és ha a védők nem kellő távolságból figyelnek, akkor ő ki is tudja ezt használni. Ezt mindenképp fontosnak tartom, ez lesz az egyik kulcsa a mérkőzésnek. Egyértelmű, hogy játékban eddig nem tudta azt felmutatni a Videoton, amit tavaly, de ahogy említettem, az egyéniségek megvannak a csapatukban. Nagyon oda kell erre figyelnünk, nekünk pedig igazi csapatként kell játszanunk, valamint a csapatrészek közötti egységnek is működnie kell" - nyilatkozta Mészöly Géza a Haladás nem hivatalos honlapjának.

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: haladasfc.nyugat.hu

További hírek