ÉRDI VSE - VIDEOTON FC II 2-2 (1-1)

A figyelmetlenségek két pontba kerültek

A gyorsan bekapott gól után hiába fordítottunk, egy újabb hiba miatt elmaradt a győzelem.

Érdi VSE - Videoton FC II 2-2 (1-1)

Videoton FC II: Somodi - Tar, Tamás, Jankovics, Farkas V., Vachtler (Nagy Á. 80'), U. Nikolics, Papp Máté (87'), Nagy Zs., Károly (Molnár T. 46'), Szabó D.

Gólszerző: U. Nikolics 8', Papp Máté 53'

Sárga lap: Tamás (86')

Már az 50. másodpercben a hálónkban táncolt a labda, bizony a kezdés után elaludtak védőink, így Berényi góljával hamar vezetéshez jutott az Érd (1-0). Ezt követően azonban mi kezdeményeztünk, és a jó játék hamar egyenlítést eredményezett: az első kerettől érkezett Uros Nikolics átlövésből volt eredményes a 8. percben (1-1). Ezt követően is többet birtokoltuk a labdát, ennek ellenére a vezető gólunkra a második félidő elejéig kellett várni, amikor az 53. percben Nagy Zsolt elfutása után a 11-es pontra bepasszolt labdát Papp Máté vágta a hálóba (1-2). Nem sokkal később egyenlíteni tudott az Érd: egy hosszan előre vágott labdát a védők röviden rúgtak ki, Somodi talán kissé határozatlanul mozdult ki a kapujából, a hazaiak játékosa pedig elpöckölte mellette a labdát: Patkó góljával alakult ki a 2-2-es végeredmény.

Bár nem játszottunk rosszul, a nagy ziccerek ezúttal hiányoztak a játékból, pár olyan szituációban, amikor igazán nagy helyzet alakulhatott volna ki, rossz döntést hoztunk. Folytatás november 3-án, amikor hazai pályán fogadjuk az ESMTK csapatát.

Komjáti András: Nagyon fájó ennek a két pontnak az elvesztése, mert azután, hogy megfordítottuk a mérkőzést, már a kezünkben volt, ekkor végleg el kellett volna döntenünk a javunkra. Ezúttal több olyan szituációt láttam, amikor nem koncentráltunk eléggé, így elmaradt a győzelem.

Szerző: Gyurina Zsolt

Fotó: vidi.hu

További hírek