NIKO:

"Tudtuk, hogy nehéz feladat lesz legyőzni a Kaposvárt"

Csatárunk remek formában van, egy hét alatt, három tétmérkőzésen öt gólt szerzett, a bajnokságban pedig már hét találatnál jár.

Milyen érzés volt számodra ismét ellenfélként pályára lépni ott, ahol évekkel ezelőtt élvonalbeli futballista lettél?

Sosem felejtem el, hogy Kaposváron lettem NB I-es labdarúgó (érdekesség, hogy Niko 2008. március 1-jén éppen ellenünk mutatkozott be az élvonalban, és az ő góljával nyert akkor a Kaposvár 1-0-ra - a szerk.) azonban már hosszú ideje a Vidi játékosa vagyok, és a Vidi sikeréért küzdök a pályán minden mérkőzésen, függetlenül attól, hogy ki az ellenfél. Azt azonban nem tagadom, hogy szép emlékeket őrzök a kaposvári csapatról, és mindig szívesen gondolok vissza az itt eltöltött időre, de amikor ellenük lépek pályára, akkor nincsenek érzelmek, ugyanolyan meccs számomra, mint az összes többi.

Először kapott ki ebben a szezonban hazai pályán a Kaposvár, belülről hogy láttad a mérkőzést, milyen volt?

Olyan volt a meccs, amilyenre számítottunk. Főleg a küzdelem dominált, nagyon nagy csata zajlott a pályán. Tudtuk, hogy a Kaposvár szervezett csapat, nem véletlenül voltak veretlenek eddig otthon, és az sem a véletlen műve, hogy szeptember vége óta nem kaptak gólt bajnoki mérkőzésen. Örülök annak, hogy sikerült elérnünk a célunkat, és elhoztuk mindhárom pontot Kaposvárról.

Nagyon belelendültél a góllövésbe mostanában, és már a második helyen állsz a góllövőlistán 7 találattal. Gondolom, ez jót tesz az önbizalmadnak a Basel elleni, nagyon fontos Európa Liga-mérkőzés előtt.

Így van! Nagyon örülök, hogy gólokkal sikerült kivennem a részem az elmúlt időszak sikereiből, de nem az a legfontosabb, hogy ki lövi a gólt, hanem, hogy nyerjen a csapat. Fontos meccseket nyertünk meg az elmúlt hetekben, de nincs megállás, pár nap múlva már Svájcban fogunk játszani.

A testvéred, Vukan is a helyszínen tekintette meg a vasárnapi esti összecsapást. Beszéltetek már azóta a mérkőzésről?

Igen, valóban ott volt a tesóm a lelátón, beszéltünk is, és gratulált a góljaimhoz, meg a győzelemhez, de hosszabb szakmai elemzésbe nem bocsátkoztunk (nevet). Egyébként amikor csak teheti, ott van a mérkőzéseimen, persze nem mindig tud eljönni, hiszen ő is focizik, az NB III-as Nagyatádban termeli a gólokat.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek