Apostolopoulos

"Remek szezonunk volt"

A következő pedig még jobb lehet Apostolopoulos szerint, aki szabadságát természetesen Görögországban tölti.

A 23 éves védő szeptemberben érkezett Székesfehérvárra, és bár az NB I-ben még nem mutatkozott be, a két kupasorozatban játszott, a második csapatban pedig a szezon felét a pályán töltötte. A szakmai stáb elégedettségét jelzi, hogy májusban újabb egy évvel meghosszabbították szerződését. Vasilios örömmel írta alá az új kontraktust, hiszen remekül érzi magát a Vidinél. 

"Ez egy remek szezon volt, ahhoz képest, hogy új csapat épült tavaly nyár óta. Sok játékos elment év végén és sok érkezett, idő kellett ahhoz, hogy összeszokjon a társaság. A következő bajnokságban már csak egy helyet kell javítanunk, hogy a maximális célt elérjük. Az Európa Liga egy nagyon nehéz sorozat lesz, de reméljük, hogy sokáig tart majd, fantasztikus lenne a csoportkörig eljutni. Erős csapatok vannak a lehetséges ellenfelek között, úgyhogy komolyan fel kell készülnünk. A szabadságot természetesen a családommal töltöm Görögországban, hiszen kevés jobb hely van a nyári kikapcsolódásra, mint az otthonom" - mondta Apostolopoulos a vidi.hu-nak.

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek