ARTNER TAMÁS:

"A Vidi kerete nagyon erős, nagyon kell figyelnünk"

Artner Tamásnak, a Haladás vezetőedzőjének az első számú csatárát kell pótolnia vasárnap.

"Egy nagyon jó csapathoz utazunk vasárnap, amely eddig remekül teljesített mind a bajnokságban, mind a nemzetközi kupaporondon. Úgy gondolom, hogy a Debrecen mellett a Vidi emelkedik ki a hazai mezőnyből, ez a két csapat sokkal erősebb, mint a többi. Bár a Vidi csütörtökön egy nagyon hajtós kupameccset játszott, ráadásul Törökországban, nem hiszem, hogy ez meglátszana majd vendéglátónk teljesítményén. A Vidi kerete nagyon erős, képes a megfelelő emberekkel pótolni akár a meghatározó játékosait is, vagyis bármilyen összeállításban áll ki ellenünk, nem mi leszünk az esélyesek. Nagyon kell figyelnünk vasárnap. Sajnos egyik legeredményesebb csatárunk, Kenesei Krisztián sérülés miatt nem állhat a rendelkezésünkre, de biztos vagyok benne, hogy a helyén Andorka Péter ugyanolyan jól fog teljesíteni. Mostanában a két csapat nagy meccseket játszott egymással, remélem, hogy szintén egy remek hangulatú találkozót láthatnak a nézők" - mondta el a vidi.hu-nak Artnert Tamás, a Haladás vezetőedzője.

Szerző: Gyurina Zsolt

Fotó: vidi.hu

További hírek