VidiBlog anno 1984-'85: „Felségsértés” a Bernabeu-stadionban

San Isidro, a város védőszentje tiszteletére egész hónapos fiestát tartottak mindennapos bikaviadallal, tánccal és mulatsággal egybekötve. E vigadalom része volt az UEFA Kupa döntő második mérkőzése.

Ha ünnepre hivatalos az ember, illik méltó ajándékot vinni. A Videoton a JÁTÉKOT, a tiszta, becsületes, indulatoktól mentes futballt vitte ajándékba.

Persze könnyű úgy mulatozni, hogy szinte biztos, az ünnepeltet nem érheti kellemetlen meglepetés. Tudták ezt a spanyol klub háza táján is. Madridban, a futball Mekkájában igazából senki sem gondolta, hogy a díszes UEFA Kupát elhódíthatják tőlük. Nyíltan ugyan senki sem mondta ki ezt. Hogy miért? A „királyi” Madrid vezetői nagyon is értenek ahhoz, miként kell a közönséget becsalogatni a stadionba. Az ünnepet úgy kell előkészíteni, hogy a publikum érezze, hibátlan előadásban lesz része és ehhez a szórakozáshoz az ellenfél is a legmegfelelőbb.

Az alkalomra elegáns formaruhát öltött magyar küldöttség kellemes, jó hangulatú repülőút után érkezett Madridba. Most talán nem érezték azt a nagy felelősséget a játékosok, mint korábban. Szó sem volt persze arról, hogy eleve lemondtak volna a sikerről. Tudták, hogy a kupa elhódítása legföljebb ábránd lehet. De arra készültek, hogy megmutassák a világnak: a fehérvári 0:3 ellenére nem volt véletlen a Videoton döntőbe jutása. A spanyol újságírók nem éppen tapintatos, provokatív kérdései csak fokozták ezt a hangulatot.

Az is nagyszerű eredmény, hogy ideág eljutottak. Kevés magyar csapat büszkélkedhet hasonló sikerrel — mondta österreich Emil, a nagyhírű menedszer, mert nemcsak újságírók várták a küldöttséget. A spanyol klub képviseletében az örökifjú Nemes György, az egykori Hungária játékosa, a Real útimarsallja fogadta a csapatot.
Itt vagyunk újból! Tíz hónapja innen indultunk, hogy felkészüljünk az UEFA Kupára és a bajnokságra. Nem hittük, hogy mint döntősök térünk vissza Spanyolországba — mondták többen is, útban a csapat szállása, a Hotel Mindanao felé.

Az előkészületek semmiben sem különböztek a korábbiaktól. Pihenés, majd edzés a mérkőzés időpontjában. No és a változatosság kedvéért egy kis ráadás. A Real Madrid vezetői az edzés előtt a stadionban levő emlékszobába invitálták a fehérváriakat. Ez kisebbfajta múzeum, valóságos kincsestár. A látogató először azt sem tudja, hová nézzen, melyik trófeát csodálja. Hosszú perceknek kellett eltelnie, míg valaki megszólalt. A Real dicső múltját felidéző tárgyak és a jelen sikereit hirdető serlegek sorakoznak a vitrinekben. A fő helyen természetesen a hat BEK-serleg és középen az Interkontinentális Kupa. Micsoda gyűjtemény! És ez minden bizonnyal hamarosan kiegészül a díszes UEFA Kupával!

Luis de Carlos, a klub idős elnöke nagy szeretettel vezette körbe a küldöttséget. Nem kérkedett azzal, hogy bizonyára az egyik legértékesebb, leggazdagabb trófeagyűjteményt látjuk. Ehelyett a magyarországi vendéglátásról beszéIt.

— Régóta járom a világot, de higgyék el, olyan szívélyes vendégszeretetet, amelyben Budapesten és Székesfehérváron volt részünk, sehol sem tapasztaltam. No és a közönség! Minket általában kifütyülnek az idegenbeli siker után. Ott megtapsoltak! Ami még csodálatosabb, a vesztes csapatukat is ünnepelték. Most, hogy a napokban átadom helyemet az utódomnak, boldog vagyok, hogy ilyen élményben lehetett utoljára részem. Igaz sportbarátokat ismertem meg a Videoton játékosaiban és közönségében.

Talán ennek köszönhető, hogy a Videoton ajándékát, a faliszönyeget és a kézi festésű vázát a legfeltűnőbb helyre tették. Bármennyire is lenyűgöző látvány volt a Real kincstára, azért kíváncsian vártuk az ismerkedést a pályával. Az Estadio Santiago Bernabeu még a korábban megismert híres arénákhoz képest is lenyűgöző látványt nyújtott. A gigantikus méretű nézőtér csodás pályát ölel körül. A gyep a legfinomabb perzsaszőnyeghez hasonlít.

Az újságok azt jósolták, hogy telt ház várja a két csapatot. A kilencvenezres stadion még kissé szűknek is bizonyult. Sokan irigyelték a boldog kiváltságosokat, a hatvanezer pártolótagot, akik igazolványuk ellenében átvehették 5—700 forint értékű jegyüket. Óriási tömeg gyülekezett már jóval a mérkőzés kezdete előtt. Éneklő, nevetgélő emberek vettek körül bennünket. Mégsem kellett tartanunk attól, hogy bántódásunk esik. „Bravó Hungaro!” mondogatták, amikor megtudták, honnan jöttük. És már nyújtották is a borral teli bőrtömlöket. Tehát csak az a veszély fenyegetett bennünket, hogy netán a szó szoros értelmében leisszuk magunkat. A tömlő ügyes meghúzásához gyakorlott technika kell.

A meccs előtt történt egy, s más. A Real már órák óta a stadionban tartózkodott, hogy kellően ráhangolódjon a mérkőzésre. A Videoton a kezdés előtt másfél órával érkezett. Kovács Ferenc szokásához híven délután a hotelben tartotta meg a taktikai értekezletet. A csapatban újból helyet kapott Májer és Csongrádi. Kettejük szereplése szinte az utolsó pillanatokban vált véglegessé.

Délután Májer egyértelműen kijelentette, hogy nem fáj a lába és ha számítok rá, vállalja a játékot. Más volt Csongrádi Feri esete. Mindketten tudtuk, még nem teljesen egészséges, de éreztem, mennyire szeretne játszani. Meg kellett értenem őket. Sokat tettek azért, hogy a Videoton idáig eljutott. Nem akartam elvenni azt a lehetőséget, hogy a döntőben játszhassanak — mondta az edző.
Ha lett volna esélyünk a kupa elnyerésére, nem biztos, hogy vállalom a játékot. Most is abban egyeztünk meg. hogy csak addig maradok a pályán, amíg hasznára lehetek a csapatnak — emlékezett Csongrádi.
Többen kételkedtek abban, hogy korábban valóban sérült voltam-e? Higgyék el, csak most tudtam játszani — mondta Májer.

A legjobb összeállításban futott ki melegíteni a Videoton. Micsoda véletlen! A két hatalmas eredményjelzőn, amely egyben színes képernyő is, épp akkor vetítették a Real fehérvári góljait... A közönség tapsolt, ünnepelt, és várta a folytatást.

Hiába várta, aznap este már csak magyar gólt láthatott. Pedig a Real fergetegesen kezdett, szerette volna rögtön az elejen végérvényesen térdre kényszeríteni a Videotont. Erre a 9. percben kitűnő alkalom kínálkozott. A kitörő Butraguenot Végh visszarántotta a tizenhatoson belül. 11-es!

Tökéletes kényszerítő után kapta vissza a spanyol játékos a labdát. Számítottam az átadásra, de nem értem el. Nem tehettem mást, hiszen gólhelyzetben volt —kommentálta az esetet Végh.

A tizenegyesből rendszerint gól lesz, kivéve, ha Disztl Péter áll a kapuban. A büntetőt az argentin világbajnok Valdano végezte el, de a jól helyezett lövést a magyar kapus remek ütemű vetődéssel szögletre ütötte.

A spanyol közönség kissé elszontyolodott, de nem sokáig bánkódott. A küzdelem, a jó játék hamar megvigasztalta. Némi meglepetéssel vették tudomásul a hazai szurkolók, hogy az alábecsült Videoton egyáltalán nem hajlandó eljátszani az áldozati bárány szerepét. Sőt, ügyes kontratámadásokat vezetett. Előbb Burcsa lövését hárította bravúrral Miguel Angel, majd a szerencse segítette a kapuvédőt, amikor Vadász szólója után lábbal mentett. A félidő hajrájában újból a madridiak támadtak, de Michel nagy erejű lövését leszámítva, amelyet Disztl Péter szépen védett, különösebb veszélyt nem jelentettek a magyar kapura.

Szünet után újból hazai rohamok következtek, de ezen az estén Disztl Péter, akit másnap a lapok „Mister Európának” tituláltak, mindent védett. Szinte egyszerre cserélt a két edző, igyekezve felfrissíteni csapataikat. Mégis visszaesett kissé az iram, s ez a Videotont dicsérte, hiszen nem volt hajlandó könnyed fiestává változtatni a mérkőzést. A Real hiába igyekezett, nem volt képes folytatni a Fehérváron megkezdett gólparádét.

Már a spanyol közönség is beletörődött, hogy gól nélkül ér véget a mérkőzés. Nem így a Videoton. Á 83. percben Wittmann jobb oldali beadása Sanchisról Májer elé került, aki egyből lőtt, és a labda ágyúgolyóként vágódott a bal felső sarokba. Szegény Miguel Angel meg sem tudott mozdulni. 1:0!

Mikor elrúgtam a labdát, már éreztem, hogy jól eltaláltam. Csak akkor hittem el, hogy valóban gól, amikor a teljes csapat a nyakamon csimpaszkodott. Olyan boldog voltam, hogy azt el sem tudom mondani. Gólt rúgni a Bernabeu stadionban! Azt hittem, ilyen csak a mesében van! — mondta a győztes gól szerzője.

Nem mese, valóság volt! Ezzel a góllal győzte le a Videoton otthonában a Real Madridot. Ez a fehérváriakon kívül kupamérkőzésen mindössze öt külföldi csapatnak sikerült a klub fennállása óta! Legutoljára, 1973 tavaszán a BEK-döntőbe jutásért vívott találkozón az Ajax nyert Madridban l:0-ra.

Nehéz szavakba önteni azt a hangulatot, amely a találkozó lefújása után a Bemabeu stadionban uralkodott. Mindenki dalolt, a hangszóróbói szállt az ének, felcsendültek a Real-induló dallamai. A nézők zászlókat, kendőket lobogtattak. Száznegyven fiatal, hófehér Real-szerelésben, több száz fehér léggömböt eresztett a magasba. A kupagyőztes csapat játékosai ölelték, csókolták egymást, és hatalmas ováció közepette járultak a díszemelvényhez, hogy fogadják a gratulációkat és átvegyék a kupát.

Rendszerint méltatlanul elfeledkeznek a vesztesről, csak a győztest ünnepük. Ezúttal másként történt. Az ünneplésből kijutott a Videotonnak is, amely játékával meghódította a spanyol közönséget. Olyannyira, hogy csodák- csodája tiszteletkört kellett futniuk Májeréknak a Bemabeu stadionban. Az öltözőt majd felvetette a jókedv. A spanyolok boldogan kínálták a pezsgővel teli UEFA Kupát, és a Videoton is eddigi legnagyobb sikerét ünnepelte.

Minden mérkőzés után azt gondoltuk, ennél szebb már nem lehet. Pedig lehetett. A döntőig jutottunk és ott sem vallottunk szégyent — mondta túláradó örömmel Fejes Gábor. A klub teljes vezérkara gratulált a játékosoknak.
Az egyesület történetének legszebb sikerét érte el a csapat. Játékával meghódította Európát. Büszkék vagyunk erre a menetelésre — foglalta össze a klub elnöke, Dóra Mátyás, a Videoton diadalútját.
A Rel Madrid arra számított, hogy megkísérleljük a lehetetlen, megpróbáljuk ledolgozni hátrányunkat. Ha ezt tesszük, megint a vesztünkbe rohantunk volna. Tehát óvatosan játszottunk, de a szép búcsúban bizakodva. Tervünk valóra vált, győzelmünkkel feltettük a koronát eddigi szereplésünkre — mondta Kovács Ferenc.

Órákig tartott az ünneplés Madrid utcáin. Amerre a Videotont szállító autóbusz elhaladt, integettek és tapsoltak az emberek. A szállodában is gratulációval fogadták a csapatot, az igazgató a legfinomabb vörös borával kedveskedett.

Azt talán mondani sem kell, hogy mindenki örömmámorban úszott, de Wittman Gézánál aligha volt boldogabb futballista Madridban. Dósa Mátyás úgy éjféltájban adta át a hazulról érkezett táviratot, melyben tudatták, hogy a mérkőzés napjának délutánján egészséges kisfia született. Wittmann Krisztián egészségére az alkalomhoz illően pezsgővel koccintottunk. Ezen az éjszakán a szokásosnál később tért aludni a társaság. Nem csoda, hiszen nincs mindennap UEFA Kupa döntő!

Végtelenül boldog vagyok, hogy részese lehettem a sikernek. Ősszel, mikor a televízión keresztül néztem a párizsi mérkőzést, bizony fájt a szívem. Nem hittem volna, hogy idáig eljuthatunk — mondta Borsányi István.

Molnár Ferenc, a csapat masszőrje huszonhárom éve dolgozik a fehérvári klubnál. Arról beszélt, számára nagy elégtételt jelentett a kupaszereplés.

Mindig arra vágytam, hogy egyszer bajnokságot nyerjen a csapat. Sokszor voltunk már a siker küszöbén, de mindig közbejött valami. A döntő kárpótolt a csalódásokért! Nem is lehet szavakban kifejezni, mekkora boldogság ez!

Kovács Ferenc, a sikerek kovácsa, aki elvezette csapatát a csúcsra, az emelkedett pillanatokban is tárgyilagos maradt.

Ma már az eredményes szereplés teljes embert követel. Tudomásul kell venni, hogy a mai labdarúgásban a csapatteljesítményen múlik a siker. Ügy érzem, ezt a játékosok megértették, elfogadták és ennek jutalma volt a kupadöntő. Alighanem egy életre megtanulták, hogy érdemes becsületesen dolgozni.

A mérkőzés utáni napon, az elutazás előtt a Videoton küldöttsége Madrid főterén, a Puerta de Sol-on tett sétát. Majdnem lekésték a repülőgépet, mert pillanatok alatt több száz ember vette körül a csapatot. Alig győzték osztogatni az autogramokat a játékosok, és amikor végre elindulhattak, mosolygós arcú emberek integettek utánuk.

Madrid szívébe zárta a Videotont.

/részlet Posch Ede - Sipos József: A Videoton nagy napjai című könyvéből/