VIDI - FTC

Vezetőedzői értékelések

Bartosz Grzelak és Dejan Sztankovics nyilatkozott a lefújás után. 

Bartosz Grzelak:

"Először is gratulálok a Ferencvárosnak a győzelemhez! Amikor egy ilyen erős ellenfél ellen játszunk, mint amilyen a Ferencváros, akkor a maximumot kell mindenkinek kihoznia magából a mérkőzés minden aspektusát illetően. 0-1 előtt megvoltak azok a helyzeteink, amelyeket értékesíteni kellett volna. Tudtuk azt is, hogy a Ferencváros beadásai nagyon veszélyesek. A győzelemhez mindig kell egy kis szerencse is, ma pedig a Ferencvárosnak volt szerencséje, amikor a beadásaik után jó helyre érkezett a labda. Mindig rossz gólt kapni közvetlenül a szünet előtt, főleg úgy, hogy alapvetően rendben volt a játékunk az első 45 percben. A második félidőben az volt a célunk, hogy még több helyzetet dolgozzunk ki, ehhez jobban ki kellett nyílnunk, de hazai pályán, hátrányban menni kell előre. Vesztes meccs után nehéz pozitív dolgokról beszélni, azt viszont kiemelném, hogy több fiatal játékosunk is pályára léphetett csereként. Nagyon értékes tapasztalat számukra, hogy az ország egyik legjobb csapata ellen játszhattak, ami a klub jövője szempontjából is nagyon fontos. Most az a legfontosabb, hogy jövő héten megfelelően felkészüljünk a Kecskemét elleni meccsre."

Dejan Sztankovics:

"Nehéz elemezni a hibákat egy 2-0-s győzelem után, amit inkább nézni kell, az a mutatott játék. Maximálisan motivált, jól védekező Vidi ellen léptünk pályára, nehéz mérkőzés volt. A meccs előtt azt mondtam a játékosaimnak, hogy legyenek türelmesek, mert nem az első öt percben lehet megnyerni a meccset, erre lesz bő 90 percük. Győzelmi kényszer alatt játszottunk, de mivel a bajnoki címért harcolunk, ez teljesen természetes. Nagy gratuláció a csapatomnak és köszönöm azt a támogatást, amit a klub részéről a legnehezebb pillanatokban is megkaptam, közösen küzdünk tovább a bajnoki címért."

A mérkőzés utáni sajtótájékoztató felvételét ide kattintva tudod megnézni.

Author: Wéninger Ákos

Photo: fehervarfc.hu

More news