ŠK Slovan Bratislava - Videoton FC

Időpontváltozás: Slovan - Vidi szurkolói információk

Időpontváltozás: a korábbi tájékoztatással ellentétben a szervezett szurkolói buszok pontban 14:00 órakor indulnak csütörtökön Fehérvárról! Az alábbi cikkünkben összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat a szervezett utazásról, illetve a pozson

Szurkoljunk együtt a Vidinek csütörtökön!

Július 19-én a pozsonyi Slovan otthonában kezdi meg szereplését csapatunk az Európa Liga második selejtezőkörében. A Videoton FC számára a mérkőzések biztonsága, ehhez kapcsolódóan a rend és a szurkolók biztonsága mindennél fontosabb! Az alábbiakban közöljük a lényeges tudnivalókat. 

A mérkőzés rendezői kérik a szurkolókat, hogy lehetőség szerint támogassák munkájukat. Segítségüket előre is köszönjük!

SZERVEZETT SZURKOLÓI KÍSÉRET POZSONYBA

Klubunk idén is indít szervezett buszokat a külföldi mérkőzés helyszínére. A buszokat magába foglaló konvojhoz saját autóval közlekedő szurkolóink is csatlakozhatnak, az alább ismertetett útvonalterv alapján. 

A megváltott buszjegyek nem tartalmaznak utasbiztosítást, arról minden utasnak egyedileg kell gondoskodnia!

A magyar rendőrség az alábbi ütemterv szerint kéri a szlovák rendőrség segítségét a konvoj kíséretében:

13:30 - Gyülekező Székesfehérváron, a Munkaügyi központ parkolójában (Piac tér).
14:00 - IDŐPONTVÁLTOZÁS! Indulás az Alba Volán különjárataival Fehérvárról Győr felé, magyar rendőri kísérettel, a 81-es főúton. Kérjük, hogy a megváltozott buszindulási-időpontról tájékoztassa Önnel utazó ismerőseit is!
15:30 - Érkezés az M1-es autópálya 119-es kijáratánál lévő pihenőhelyhez. Saját autóval induló szurkolóinkat kérjük, hogy csatlakozzanak a rendőri kísérettel biztosított konvojhoz.
16:00 - Indulás tovább az M1-es autópályán, Rajka irányába.
17:00 - Érkezés az autópályán lévő rajkai határátkelőhöz, amelynek a szlovák oldalán lesz a megálló/találkozó. Ezen a megállóhelyen kereskedelmi egység nem található, csak mosdók állnak rendelkezésre. Saját autóval induló szurkolóinkat kérjük, hogy csatlakozzanak a rendőri kísérettel biztosított konvojhoz.
17:30 - Indulás Pozsony irányába a D2 autópályán, szlovák és magyar rendőri kísérettel.
18:30 - Érkezés a Pasienky stadion vendégparkolójába.

Kérünk mindenkit, hogy szíveskedjenek figyelemmel lenni az indulási időpontokra, mert a konvoj mozgása nem térhet el a megtervezett időrendtől. Szeretnék felhívni a figyelmüket, hogy az autóbuszokon tilos az alkoholfogyasztás!

A szervezett buszok hazaindulása 22:45-23:00 óra között várható. A buszok szintén a Piac téri Munkaügyi központ parkolójába érkeznek. Saját autóval induló szurkolóinkat kérjük, hogy a visszaúton legalább a magyar határig csatlakozzanak a konvojhoz.

Kiegészítő információ autóval érkező szurkolóink részére:
A szlovák autópálya-matrica 10 euróba kerül. Javasoljuk még a magyar oldalon megvásárolni és felragasztani azt. Az utolsó magyar matricavásárlási lehetőségnél, a határátkelő előtt, az M1-es MOL-kúton (forint), illetve a szlovák megállóhelynél lévő értékesítési pontnál is csak készpénzzel lehet vásárolni (euro), bankkártyás fizetésre nincsen lehetőség!

Amennyiben bármilyen kérdés lenne a szervezett utazással kapcsolatban, kérjük, keresse kollégáinkat az online@videotonfc.hu email címen.

BELÉPTETÉSI ÁS BIZTONSÁGI INFORMÁCIÓK

A mérkőzés zavartalan lebonyolítása érdekében, a szlovák rendezők néhány fontos előírás betartására kérik szurkolóinkat. Tekintettel arra, hogy a mérkőzés kiemelt biztonsági kockázatú, szlovák rendőrök is lesznek a stadionban. 

A Vidi szurkolók a Trnavska utca felől, a Kaufland bevásárlóközpont oldaláról léphetnek be a Pasienky stadionba. Az itt található vendégparkoló biztonságára a szlovák rendőrség ügyel majd, így szurkolóink zavartalanul közelíthetik meg a számukra fenntartott szektorokat. Az alábbi térképeken látható SH1 és az SH2 a Vidi szurkolók számára fenntartott szektor.

A mérkőzés napján a vendégszektorba nem lehet már jegyet vásárolni!

A stadion környéke

A stadion


Biztonsági zónák, ellenőrző állomások

A vendégszektorba történő 3 lépcsős ellenőrzést és beléptetést a pozsonyi klub és a Videoton FC biztonsági szolgálata közösen végzi. 

Kérjük kedves szurkolóinkat, hogy a belépőjegyet és a jegyvásárlásnál megadott személyazonosságot is igazoló utiokmányt (személyi igazolvány vagy útlevél) tartsák kéznél a teljes beléptetési folyamat során!

Az első ellenőrzőpontnál a biztonsági szolgálat ellenőrzi, hogy a szurkoló rendelkezik-e érvényes jeggyel és személyazonosító okmánnyal.
A második ellenőrzőpontot a forgóvillás stadionkapuk jelentik, amelyeknél le kell olvastatni a jegyeket, amelynek során a beléptetőrendszer ellenőrzi azok érvényességét. A belépés után következik a ruházatátvizsgálás, amit a biztonsági szolgálat végez. A ruházatátvizsgálás során ellenőrzik, hogy a stadionba ne juthasson be tiltott tárgy, amelyek jegyzéke minden bejáratnál ki lesz függesztve.
A harmadik ellenörzőpontnál, a vendégszektorba belépést megelőzően ismét elkérhetik a jegyet, illetve még egyszer végezhetnek ruházatátvizsgálást a biztonsági szolgálat emberei. 

A Pasienky stadionban az UEFA biztonsági előírásai érvényesek, ennek megfelelően - akárcsak Magyarországon - megfigyelő kamerák működnek, amelyek nem csak a meccsen, de előtte és közben is minden eseményt rögzítenek. A rendezők kiemelhetik a tömegből a rendbontókat, a pirotechnikai eszközöket alkalmazókat, akárcsak a kábítószer vagy más bódító hatású anyag, illetve alkoholos befolyás alatt állókat, és átadhatják a helyi rendőrségnek.
Tilos a stadionba fegyvert, kést, bármilyen pirotechnikai eszközt, petárdát, illatszert, palackot, és üveget bevinni, illetve esernyőt és rúdra tűzött zászlót. Minden koreográfiát, sálat, zászlót, drapériát a biztonsági szolgálattal ellenőriztetni kell a bejáratnál. Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy a biztonsági szolgálatok minden olyan drapériát, feliratot, szimbólumot elkobozhatnak, amelyek sérthetik Szlovákia államiságát vagy nemzeti érzelmeit (pl. becsmérlő szavak, Nagy-Magyarország szimbólum). Amennyiben tiltott tárgyakat találnak valakinél a rendezők, úgy a vétkes személy ellen eljárást indíthatnak a szlovák hatóságok. 

A vendégszektorban két büfé üzemel majd a mérkőzés idején, ahol kizárólag euróval lehet fizetni. Javasoljuk, hogy még Magyarországon gondoskodjanak szurkolóink a valutaváltásról. 
A büfékben, az UEFA előírásainak megfelelően alkoholt nem, csak ételt és üdítőt árusítanak majd.

Megkérjük tisztelt szurkolóinkat, hogy a fentiekre legyenek tekintettel, mert a mérkőzés nyugodt lebonyolítása érdekében a szlovák szervek szigorúan ellenőrzik majd az előírások betartását!

További hasznos információk:

Magyar Nagykövetség Szlovákiában
Ügyeleti szám: +42 191 764 4515

Author: .

Photo: vidi.hu