MOL Magyar Kupa - továbbjutás a Vasas ellen

Már a mérkőzés 3. percében előnybe kerültünk Zivzivadze révén, Petrjak megpattanó lövésével pedig 2-0-ra mentünk a 23. percben. A hazaiak Rus öngóljával szépítettek, 2-1-re győztünk Angyalföldön.

A MOL Magyar Kupa 8. fordulójában, vagyis a legjobb 16 közé jutásért a Vasas ellen léptünk pályára szerda este. Az angyalföldi együttes a Sényőt 5-1-re, az Egri SE-t pedig 2-0-ra legyőzve jutott a 32 közé, mi a Tiszaföldvárt (0-5) és a Gárdonyt (1-4) búcsúztattuk korábban.

Márton Gábor vezetőedző ezúttal a Kovács Dániel - Bolla, Rus, Stopira, Fiola, Hangya - Alef, R. Pinto - Petrjak, Zivzivadze, Funsho tizenegynek szavazott bizalmat.

Remekül kezdtük a meccset, Petrjak kapott jó indítást Fiolától, szélsőnk elvitte a labdát a rosszul kimozduló Rados mellett, majd kapura lőtt, a labda egy visszafutó védőről Zivzivadze elé került, ő pedig 2 méterről nem hibázott (0-1).

Három perccel később Zivzivadze 16 méteres bombája pattant szögletre Litauszkiról. A 10. percben Bolla csinált egy szép cselt a jobb oldalon, majd ballal kapu fölé lőtt. A 13. percben Bolla lábára csúszott rá nagyon csúnyán Kalmár, Karakó sporttárs szerint csak sárgát ért az eset, védőnket azonban le kellett cserélni, Nego állt be helyette (Bolla Bendegúz állapotáról itt írunk részletesen - a szerk). A 17. percben Hinora lőtt 20 méterről nagy erővel kapu fölé. A félidő felénél megdupláztuk az előnyünket: Petrjak vette célba távolról a Vasas kapuját, a labda egy hazai játékoson megpattant és védhetetlenül csapódott a hálóba (0-2).

Az első félóra végén majdnem jött a harmadik Vidi-gól, egy szabadrúgást követően Rus fejelt 13 méterről, a labda a jobb kapufáról pattant ki. Három perccel később gól lett Rus megmozdulásából, de sajnos nem a jó oldalon: Hinora beadása után az ötösön rendkívül balszerencsésen ért a labdába védőnk, ami így a kapu jobb oldalában kötött ki (1-2).

A 38. percben egy szép támadás végén Petrjak lőtt kapura éles szögből, a labda Radoson túljutott, de Szivacski a gólvonalról kivágta a bevetődő Funsho elől. A 44. percben Rus szabadrúgása vágódott le a sorfalról, a félidőt pedig egy lesről született, így érvénytelen Funsho-találat zárta.

A második játékrész Vasas-helyzettel kezdődött, Pekár lőtt 14 méterről, éles szögből, Kovács nagyot védett. Az 54. percben Petrjak hozta játékba Negot a jobb szélen, válogatott játékosunk Petrjaknak adta vissza a labdát, ő pedig becsúszva, 10 méterről alig pörgetett kapu mellé. Egy perc múlva újra Pekár került helyzetbe, egy visszacsel után lőtt, Stopira blokkolt. A 62. percben egy eladott labdára lecsapott a Vasas, a gyors kontra végén nagy helyzet alakult ki a kapunk előtt, Feczesin beadása után Pinto mentett hatalmasat a hosszún érkező Szatmári elől. 

A 74. percben Szabó beadása szállt el veszélyesen keresztben a hazai kapu előtt, ám senki nem tudott labdába érni. A 81. percben Houri szögletét követően Alef fejelt kapura, egy hazai védő a gólvonalról fejelte ki a labdát - nagyon közel jártunk a harmadik találatunkhoz. Négy perccel később Kapornai lőtt kapura 13 méterről, a labda nem sokkal ment kapu mellé. A rendes játékidő vége előtt még Kovács mentett kifutva a kapujából, a háromperces ráadás pedig nem hozott több helyzetet.

2-1-re nyertünk az Illovszky Rudolf Stadionban és bejutottunk a legjobb 16 közé, ahol a Ferencvárossal találkozunk majd február 24-én, 17.30-tól. 

Author: molfehervarfc.hu

Photo: molfehervarfc.hu

More news