Meglestük az NK Maribort!

Hétfőn este az NK Maribor az osztrák határvárosban, a történelem által kettészelt Radgonában játszott edzőmérkőzést a japán Urawa Red Diamondsszal, így kedden nem sok játékos tréningezett a Sóstóhoz hasonlóan átépítés alatt álló maribori stadionban.
Érdemes egy pillanatra időzni a Népkertben (szlovénul: Ljudski vrt) a kagylóformájú létesítménynél, mert első ránézésre, így üresen is úgy tűnik, pazar létesítmény. Nem túl nagy, de ez a „hátrány” a meccseken inkább előny: könnyebb megtölteni, és a magasra épített tribünök között megszorul a hang.
Mariborban a pályához nem nyúltak idén nyáron – vagy nem nagyon -, de a lelátókon, a beépíthető szinteken nagy a munka, épül-szépül a csapat otthona. Az otthon maradt játékosok a stadion melletti edzőpályán tréningeztek, a váratlanul hideg időjárás okán, többnyire melegítőben.
Bent a klubházban szerencsém volt. Ilyenkor a rutin az embert a büfé felé viszi – az első, akivel találkoztam, éppen az volt, akit kerestem: Zeljko Latin, az NK Maribor sajtófőnöke.
A gyors ismerkedés után igyekeztünk kihasználni a váratlan lehetőséget: ő arról faggatott, melyik útvonalon jöttem Fehérvárról, mennyi idővel kalkuláljanak, majd rendre azt forszírozta, hol lesz a mérkőzés, elkészül-e a gyepszőnyeg, mi van Felixszel, a brazil óriással, és tényleg megvette-e a Videoton Bozsovicsot, mert ő kitűnő, rutinos kapus.
Miután eltöltöttem néhány évet a futball világában, van benne rutinom, hol lehet a csapatokkal kapcsolatos legjobb információkat beszerezni. A stadionhoz legközelebb eső kocsmában, vagy, ahogy a XXI: században mondják, a szurkolói pubban.
Mariborban sem kell sokat keresgélni, hogy az Ifjúság útjához (itt van a stadion) közel, kellemes atmoszférájú csehóra leljen a látogató. A délelőtti időpont senkit se tévesszen meg, szurkoló mindig van. A Videoton pólóm nagy sikert aratott, ajánlottak is érte 40 eurót, de hát az ember lelke még nyaralásba menet se legyen eladó… Kíváncsiskodtam viszont, honnan a klub lila-sárga (arany) színe, van-e köze a Los Angeles Lakershez, vagy a kosárlabdához – nincs. Azért választotta a klub a hatvanas években a lila színt, mert nem akart olyan unalmas színkombinációt, ami minden, értsd, bármely klubnak lehet. Különlegesre vágytak, és a mintát a korszak egyik erőssége, a Fiorentina kínálta. De, második színként a fehér túl „szimpla” lett volna, így jött a sárga, mint váltószín.
Készülnek egyébként a szurkolók is Székesfehérvárra, ők a Videotont ideális ellenfélnek tartják. Ne akadjunk fenn, az, hogy számukra a Vidi verhető csapat-e, az másodlagos. Fontosabb, hogy Székesfehérvár közel van és az árszínvonal sem veszélyes – a többi utána jön. Gondolom – és remélem –, hogy a mi szurkolóink közül is sokan vállalják majd az autózást: Maribor nincs sokkal messzebb, mintha Diósgyőrbe mennénk, és közelebb van, mint Debrecen.
Vagy, ami még jobb, ott marad ünnepelni, mert csapatunk kiharcolja a továbbjutást a maribori szurkolók által „Szent gyepnek” nevezett pályán.
A nevet egyébként nem valamiféle fennkölt elkötelezettség szülte, hajdanán temető volt a pálya mellett, a helyén. Mint Székesfehérváron, a Csíkvári úton. Még mondja bárki, hogy „idegenben” kell majd kivívnunk a továbbjutást…