Lirim Kastrati: "A tabella első két helyezettje ellen bizonyítottuk, hogy tudunk jól játszani"

Koszovói válogatott támadónk csereként beállva lőtt gólt és adott gólpasszt a Kisvárda ellen 4-1-re megnyert bajnokin.

"Boldog vagyok, hogy gólt lőttem és gólpasszt adtam csereként beállva, de még jobban a három pont megszerzése miatt. Az a dolgom, hogy segítsem a csapatot, még több góllal és gólpasszal. Boldogok vagyunk, hogy megnyertük a mai mérkőzést, mert bár az Újpest ellen rosszul játszottunk, a tabella első és második helyezettje, a Ferencváros és a Kisvárda ellen bizonyítottuk, hogy tudunk jól játszani. Van kvalitás a csapatban és jól tudunk együtt dolgozni a szakmai stábbal is. Mindig jó érzés hazai pályán, a szurkolóink előtt játszani, extra motivációt adnak nekünk, így örülünk, hogy előttük sikerült egy szép győzelemmel befejeznünk az idényt. Nem ért meglepetésként a válogatott meghívó, hiszen kapcsolatban vagyok a nemzeti csapattal, a szövetségi kapitánnyal is jó a kapcsolatom. Természetesen boldog voltam, hogy meghívót kaptam, a nemzeti csapatbeli szereplés mindig extra motivációt adni. Szeretnék mindkét mérkőzésen pályára lépni majd, azt követően pedig jó hangulatban pihenni egy kicsit” - nyilatkozta honlapunknak a Kisvárda elleni siker után Lirim Kastrati.

Author: Óházy Bálint

Photo: molfehervarfc.hu

More news