TUDÓSÍTÁS

Kétszer is hátrányból felállva nyertünk rangadót a Győr ellen

Három forduló után, meccsenként három gólt rúgva, továbbra is száz százalékos a Vidi a bajnokságban. Sóstón, hosszú idő után újra egymásra talált a csapat és a közönség!

Remek, nyári időben kezdődött csapatunk harmadik bajnokija, az aktuális forduló legnagyobb rangadója, a rendszerint mindig látványos, nagy küzdelmet hozó Vidi - ETO találkozó Sóstón.

A 3. percben a Nikolics ellen elkövetett szabálytalanság miatt megítélt szabadrúgást Gyurcsó tekerte alig fölé, majd a 6. percben Varga 32 méteres pontrúgását védte Calatayud. Újabb 4 perc múlva Gyurcsó beívelését Sándor csúsztatta meg, a labda a két kapufa találkozásán csattant. Mindkét csapat próbálkozott, nyílt küzdelmet láthattak a szurkolók, a félidő középső harmadában azonban inkább csak ígéretes lehetőségeket jegyezhettünk fel, mintsem komoly helyzeteket. A mi oldalunkon Simon lövési kísérlete, a vendégeknél Varga bombája jelentette ezeket, majd a félidő vége előtt előbb egy balról érkező bedobást fejelt vissza Lipták a kapunk elől az érkező Pátkainak, aki a tizenhatosról egyből lőtt, Szolnoki blokkolt, majd a jobbról középre dobott labdát Sándor fejelte fel, Pátkai pedig – mielőtt leesett volna – 11 méterről a jobb alsóba lőtt. (0-1.)

A szünet előtt Sándor egyenlíthetett volna, de 8 méterről, kicsit jobbról a jobb alsó mellé lőtt, így félidőre maradt a vendégek egygólos előnye.

A második játékrészt nagy lendülettel kezdtük, a 47. percben egy előreívelt labda Lang kezét érintette a tizenhatoson belül, a játékvezető nem ítélt büntetőt. Egy perc múlva Kleinheisler, 7 perc később Gyurcsó lőtt mellé, aztán az 59. percben jött az egyenlítés: Oliveira remek ütemben tálalt Gyurcsó elé, aki az egész győri térfélen végigvezette a labdát, balról centerezett Nikolics felé, a középen visszaérkező Wolfe azonban még egy kétségbeesett mozdulattal bele tudott érni a labdába, amely Kambert is érintve a kapuba perdült. (1-1.)

A 66. percben újra a vendégeknél volt az előny, a szünetben beállt Kronaveter indította Vargát a szélen, aki középre passzolt, védőink és Priskin nem érték el a labdát, a hosszún érkező Rudolf viszont igen, és közelről a hálóba lőtt. (1-2.)

Két percen belül válaszolhattunk volna, amikor Sándor labdájával Gyurcsó indult meg, majd egy visszacselt követően fölé csavart. A 73. percben Gyurcsó 24 méteres szabadrúgása alig kerülte el a győri kaput, a 75-ben azonban megjött az egyenlítés. Nagy kedvvel játszó szélsőnk ezúttal szögletből tekert a kapu elé, Juhász érkezett az ötösnél és védhetetlenül fejelt a hálóba. Válogatott védőnk harmadik bajnokiján harmadik gólját szerezte ebben a szezonban. (2-2.)

Rögtön a gól után Simont Feczesin váltotta, ami azt mutatta, mindenáron meg akarjuk nyerni a rangadót. Lüktetett a játék, izgalmas, jó meccs kerekedett a találkozóból. A 83. percben Álvarez egy pazar csellel túljutott védőjén, kiugratta Nikolicsot, támadónk pedig higgadtan, Kocic kapus lábai között a hálóba vágta a labdát. Fordítottunk! Ez volt Niko 99. NB I-es találata, zsinórban negyed bajnokiján volt eredményes. Ezúttal egyben a győzelmet ért a gólja! (3-2.)

A fordítás után is támadásban maradtunk, de a Győrnek is volt helyzete, Völgyi lőtt fölé közelről egy keresztlabdát a 87. percben. A végén előbb Gyurcsó szép lövését védte a vendégek portása, majd – már a hosszabbításban – Juhász fejelt újabb gólt, a játékvezető azonban szabálytalanságot látott védőnknél, így nem adta meg a találatot.

Négypercnyi ráadás után fújta le Iványi a mérkőzést, amin kétszer is hátrányba került a Vidi, de végül óriási küzdelemben fordítani tudtunk. A győztes rangadó után a Sóstói Stadionban, hosszú idő után ismét egymásra talált a csapat és a szurkolók. A levonuló játékosokat vastaps és éljenzés követte az öltözőbe.  

100 százalékos mérleggel, 9 ponttal és 9-2-es gólaránnyal a tabella második helyén állunk, az első Paks csak eggyel jobb gólkülönbsége okán előz meg bennünket. Ez volt egyébként zsinórban a tizedik bajnokink, amin nem szenvedtünk vereséget. 

Szerdán a Testvériség SE ellen Magyar Kupa-mérkőzést játszunk, a bajnokság negyedik fordulójában pedig Nyíregyházán lépünk pályára szombaton.

Author: Acsai N. Ferenc

Photo: vidi.hu

More news