INTERJÚ

Joan Carrillo: "Az első edzőtáborban a fő hangsúly a fizikai felkészítésen lesz"

Vezetőedzőnk arra is kitért, hogy miért számít nagyon nehéz tavaszra, illetve megosztotta velünk első benyomásait Rémi Marévalról, valamint a felkészülést a csapatunkkal elkezdő Ivanovszkiról is.

"A felkészülési időszak legfontosabb feladata, hogy a csapat teljesen felkészülten érkezzen meg az idei első bajnokinkra, Győrbe. Hétről hétre, sőt napról napra fejlődnünk kell. Az első edzőtáborban a fő hangsúly a fizikai felkészítésen lesz, de emellett természetesen szintén nagyon fontos a taktikai elemek gyakorlása is. Január végén hat napra hazautazunk, majd ismét visszatérünk Spanyolországba, és a második edzőtáborozás alkalmával már azon lesz a fő hangsúly, hogy ezeket a taktikai elemeket, minél jobban és eredményesebben tudjuk alkalmazni a gyakorlatban, az edzőmeccseken. Azaz a februári edzőtáborozás alkalmával több edzőmeccs vár ránk, mint januárban. Arra is figyelünk, hogy védekező és támadó taktikai elemeket is gyakoroljunk, hogy az első meccsen ezek már jól menjenek, a hibákat pedig addig kijavítsuk. Hiába vagyunk elsők 8 pont előnnyel, ettől még nagyon nehéz tavasz vár ránk, amire tisztességgel fel kell készülni. Egyáltalán nem lesz könnyű számunkra a tavasz, hiszen több fronton is helyt kell állnunk. A keretünk igazán profi játékosokból áll. Mindenki jó állapotban tért vissza a téli szünetről, ami a szünetben elvégzett edzésmunka eredménye. A két új játékos közül az egyik ebben az idényben ugyan még nem játszott, így vele külön is dolgozunk, hogy minél hamarabb optimális formában legyen, de úgy gondolom, amúgy mindketten jó állapotban vannak." - nyilatkozta honlapunknak Joan Carrillo.
 

Author: Wéninger Ákos

Photo: vidi.hu

More news