NB II NŐK

Horváth Gábor: "Játékban, taktikai érettségben és fegyelemben is nagyot léptünk előre”

NB II-es női csapatunk vezetőedzőjével a tavaszi célokról beszélgettünk.

Meggyőző, 6-0-s győzelemmel kezdte a tavaszi szezont NB II-es női csapatunk, a remek indulás pedig egybecseng az edzői várakozásokkal: a jelenlegi 7. helyről akár 3 pozícióval is előrelépni a bajnokság végére.

- Két hónap felkészülés áll mögöttünk, amit nagyon jó létszámban, jó mentalitással dolgoztak végig a lányok, és Csrepka Tamás társammal együtt mindketten úgy éreztük, sikerült megvalósítanunk az elképzeléseinket. A felkészülés utolsó időszakában játszottunk csak mérkőzéseket, ezeken igazán jól teljesítettek a lányok, és az utolsó, Monor elleni összecsapáson pedig egyértelműen látszott a csapaton, hogy összeálltak, beérett az első félév, majd a felkészülés munkája. Bár jóslatokba senki sem szeret bocsátkozni, de akkor azt éreztük a lányokon, hogy tudnak majd jó értelemben vett meglepetést okozni a szezon alatt.

Ősszel még gondot okozott, hogy a nyári távozások miatt sok utánpótláskorú játékosnak kellett a felnőttek között is helyt állnia, vagyis nemcsak egy erősebb mezőnyben kellett játszaniuk, de dupla terhelést is kaptak hétről-hétre. Tavasszal javulhat a helyzet, sikerült esetleg igazolni játékosokat télen?

- Egy új játékos érkezett, Nádasdladányból Bóta Klaudia, illetve két további utánpótlás-játékos került fel hozzánk. Ami azonban a legfontosabb, a keret egyben maradt, és szerintem az elmúlt félév terhelése megadta azt az alapot, amire tavasszal már nyugodtan lehet támaszkodni. Könnyítő tényező továbbá az is, hogy sikerült olyan tavaszi menetrendet kialakítani, ami biztosítja, hogy mindkét fronton, vagyis az NB II-es és az U18-as bajnokságban is helyt tudjunk állni.  

Az első, Balatonfüred elleni bajnoki pedig jól is sikerült, hiszen a 6-0-s eredmény még egy kevésbé erős csapat ellen is meggyőző.

- Igen, és annak pedig még inkább örültem, hogy visszaláttam azokat a dolgokat, amit gyakoroltunk és kértünk a lányoktól. A sikert azonban némileg beárnyékolja, hogy a találkozón három meghatározó játékosunk is megsérült, ketten sajnos súlyosan. Szehofner Viviennek keresztszalag szakadása van, rá több hét kihagyás vár. Németh Mónika kéztörést szenvedett, illetve Romanoczki Kármennek a csuklója zúzódott.

A sérülések ellenére azonban úgy gondolom, hogy a kitűzött cél, azaz, hogy a tabellán előre lépjünk, nincs veszélyben. A jelenlegi 4. és 7. helyezettek között nagyon nagy lesz a pozícióharc, amibe természetesen mi is beszállunk, és amiben a legnagyobb riválisaink a Vasas Femina, a Kelen FC és a Pécs lesznek. Velük harcolunk majd a 4. helyért, de bízom a csapatban, mert játékban, taktikai érettségben és fegyelemben is nagyot léptünk előre.

Author: Papp Brigitta

Photo: vidi.hu

More news