LIGAKUPA

Gólvágó védők, avagy a ZTE kapusainak rémálmai

Két 19 éves védő, Tar Zsolt és Vachtler Csaba szerezték a Vidi két gólját a ZTE ellen.

Szerdán este taktikus, okos játékkal és szép gólokkal, magabiztos győzelmet szerzett a megfiatalított Vidi a Ligakupában Zalaegerszegen. Csapatunk két gólját két védő szerezte, nézzük, hogyan emlékeznek vissza a találataikra!

(2-es mezben):
-  Egy szöglettel felérő szabadrúgást végezhettünk el, előre mentem fejelni. A hazai védők röviden szabadítottak fel, Vachtler Csaba egyből visszarúgta a labdát a hosszú oldalra, én pedig pont jó helyen tartózkodtam, átvettem a labdát, felnéztem és betekertem a hosszú sarokba. Nagyon örülök, hogy sikerült gólt szereznem, de a legnagyobb boldogságot az jelenti számomra, hogy győzelemmel hálálhattuk meg a bizalmat, hogy ezen az estén mi képviselhettük a Vidit. Ez volt egyébként a második alkalom, hogy magamra húzhattam a Vidi mezét, először még tavaly nyáron az MTK elleni Ligakupa-mérkőzésen lehettem a csapat tagja, igaz akkor végül nem kaptam játéklehetőséget. Úgy gondolom, az lehetett a ZTE elleni sikerünk titka, hogy mindannyian nagy kedvvel és bizonyítási vággyal léptünk pályára.

(6-os mezben):
- Edzések után rendszeresen kint szoktam maradni a pályán, és sokat gyakorlom a pontrúgásokat. Az NB III-as csapatban is sokszor én végzem el a szabadrúgásokat, sőt már gólt is szereztem hasonló szituációból felnőtt bajnoki mérkőzésen. Örülök, hogy ezúttal is feliratkozhattam a góllövők közé. A mérkőzés irama szerintem meghaladta az átlagos NB III-as bajnokik iramát, nagyon sok dolgom volt, főleg az első félidőben, hiszen egy nagyon gyors, mozgékony zalaegerszegi támadó volt az emberem. Úgy érzem, sikerült nagyobb hiba nélkül ellátnom a védekező feladatomat, örülök, hogy győztes mérkőzésen mutatkozhattam be a Vidiben.

Csapatunk legidősebb és egyben legrutinosabb tagja Somodi Bence volt, aki a második félidőben több hatalmas bravúrt is bemutatott. Rajta kívül a kezdőcsapatban hat NB III-as játékos (Vachtler, Tar, Tamás, Nagy, Papp, Károly) és négy U19-es futballista (Hudák, Zsótér, Alex, Paudits) kapott bizonyítási lehetőséget. A legidősebb mezőnyjátékos 1993-as születésű volt, míg a legfiatalabb pályán lévő labdarúgó az 1996-os születésű Zsótér Donát volt csapatunkban. Elmondható tehát, hogy egy roppant fiatal, ugyanakkor nagyon tehetséges társaság alkotta tegnap a Vidi keretét, hiszen ne felejtsük el, hogy akik az NB III-ban szerepelnek, ők tavaly tagjai voltak az U19-es bajnokcsapatnak, és a felnőttek közt is jól teljesítenek, jelenleg hat győzelemmel és két vereséggel a második helyen állnak az NB III-as bajnokságban.

Komjáti Andrást, az NB III-as csapat vezetőedzőjét arra kértük, hogy röviden, néhány mondatban mutassa be nekünk a két gólszerzőt.

Tar Zsolt egy nagyon jó fizikumú középső védő, nagyszerű a fejjátéka. Éppen ezért sokszor előremegy fejelni, ha rögzített szituáció alakul ki az ellenfél kapuja előtt, most is egy ilyen helyzet után szerzett gólt, igaz ezúttal nem fejjel, hanem lábbal. Zsolt már a bajnokságban is eredményes volt, akkor egy szöglet után talált be az ellenfél kapujába.
Vachtler Csaba jobbhátvéd, azonban védekező feladatán túl rendszeresen bekapcsolódik a támadásokba. Nagyszerű rúgótechnikája van, nálunk is ő az egyik olyan játékos, aki ki van jelölve a pontrúgások elvégzésére, és már ő is szerzett gólt - ráadásul éppen szabadrúgásból - az NB III-ban. Természetesen mindkét játékosnak sokat kell még fejlődnie, de ígéretes jövő előtt állnak. - nyilatkozta honlapunknak Komjáti András, a Vidi II vezetőedzője.

Author: Wéninger Ákos

Photo: vidi.hu