TRABZONSPOR - VIDEOTON FC

Felejthetetlen élményben volt részük a Trabzonba ellátogató szurkolóknak

Murat, a Trabzonspor szurkolóinak egyik vezére gondoskodott arról, hogy a fehérvári drukkerek olyan élményekkel gazdagodjanak, amilyenben korábban még nem volt részük.

Emlékszem, bő egy héttel ezelőtt, amikor néhány szurkolóval komolyabban elkezdtük szervezni a trabzoni "kirándulást", első dolgunk az volt, hogy a magyarországi Török Nagykövetséget felhívtuk, ahol a konzulenstől afelől érdeklődtünk, mennyire is biztonságos hely a Törökország észak-keleti részén, közvetlenül a Fekete-tenger partján elhelyezkedő, körülbelül 230.000 lakosú város. Itt ugyan megnyugtató választ kaptunk, de biztos ami biztos alapon, az indulást megelőző napon, még egy Székesfehérváron élő török úriembertől is begyűjtöttük a legfontosabb információkat, hiszen mégiscsak egy teljesen más kultúrájú környezetbe igyekeztünk, ahol konzervatív szabályok szerint élnek az emberek, emiatt pedig fontos tisztában lenni az alapvető szabályokkal, amit mindenképp be kell tartani. Hüszi, aki Isztambulban született, de magyar felesége van és már 20 éve Székesfehérváron él, sok fontos információt osztott meg velünk, például, hogy tilos csapvizet inni, és kötelező mindenhol alkudni, ha ezt ugyanis nem tesszük meg, azzal megsértjük az árust. Arra is felhívta a figyelmünket, hogy sok helyen fognak teával kínálni bennünket, ez Törökországban ugyanis teljesen természetes dolog, ezért bátran fogadjuk csak el az amúgy 1 decis pohárban felszolgált innivalót. A teázásnak a későbbiekben meghatározó szerep jutott, de ne szaladjunk még ennyire előre.

A valamivel több mint 3 órás repülőút után elkészültek az első közös fotók a szakmai stáb tagjaival a trabzoni repülőtéren, majd pedig zúgott a "HAJRÁ VIDI", amikor elindult a csapatot szállító autóbusz a reptérről a szállásra. Mi taxikkal utaztunk a saját szállásunkra, amely csupán 200 méterre volt a Vidi szállodájától, és körülbelül ugyanennyire a Fekete-tengertől.

Amikor beérkeztünk a városba, azonnal szembesültünk azzal, hogy Trabzon bizony nem egy gazdag tengerparti hely. A legtöbb ház, európai szemmel nézve romosnak tűnt, a vakolatok - már amelyik házon épp volt - omladoztak. A városközpont ehhez képest kellemes csalódást okozott, itt szépen karbantartott épületekkel, és napközben zsúfolt utcákkal találkoztunk. Nem csak a városra, de az itt élő emberekre is egyfajta kettősség jellemző. Míg az utcán sétálókat, vagy éppen a bazársorokon dolgozókat a teljes nyugalom jellemezte, addig az autóban ülő sofőrök - kivétel nélkül - őrültek módjára vezettek, és a dudát úgy nyomták, mint süket a csengőt - de mint később kiderült, ez teljesen normális dolog, nem csak Trabzonban, de egész Törökországban is.

Miután elfoglaltuk a szállásunkat, egyből felfedező körútra indultunk, többünkön pedig már ekkor is Vidi-mez volt. Legnagyobb meglepetésünkre szinte azonnal megállítottak bennünket a helyiek egy-egy fotó erejéig, sokan megveregették a vállunkat és egy hangos "welcome"-mal üdvözöltek bennünket. Először kicsit furcsa érzés volt ez számunkra, de annál jobban esett ez az őszinte, barátságos fogadtatás. Egy kebabosnál épp az aznapi vacsoránkat rendeltük meg, amikor egyszer csak egyik társunkat karon ragadta egy nagy darab ember, majd megölelte, aztán valamennyiünket így üdvözölt, és hellyel kínált a szomszédban, a Tea Time nevű teázóban. Ez a hely vált a későbbiekben a törzshelyünkké, a hely tulajdonosa pedig mindenben készségesen a rendelkezésünkre állt. Ekkor még fogalmunk sem volt, ki is ő valójában, de mivel addigra már tucatnyi nagyon barátságos törökkel találkoztunk, nem is tulajdonítottunk túl nagy jelentőséget neki - egészen addig, amíg meg nem tudtuk azt, ki is az a Murat.

Miután a Tea Time-ban elfogyasztottuk az első adag igazi török teánkat, úgy döntöttünk, hogy elsétálunk a stadionba, ahol este kedvenceink edzettek. A belvárostól jó 20 perc gyaloglásra található a stadion, mely gyakorlatilag egy lakóövezetben található, minden irányból emeletes házak veszik körül. Legnagyobb örömünkre végignézhettük a lelátóról a Vidi edzését, sőt utána még a pályára is lemehettünk, ahol a klub hivatalos fotósa még egy csoportképet is készített rólunk.

Edzés után elindultunk vissza a belvárosba, útközben pedig ismét sokan leállítottak bennünket, hogy közös fotót készítsenek velünk. Mindenki nagyon barátságos volt, persze a legtöbben azért közölték velünk, hogy a meccset a Trabzonspor nyeri majd meg, méghozzá több góllal.

Másnap délelőttre városnézést terveztünk, de előtte eleget tettünk Murat előző napi meghívásának, így ismét a Tea Time nevű hangulatos hely teraszán teáztunk. Annak ellenére, hogy nem beszéltünk semmilyen közös nyelvet - itt meg kell jegyezni, hogy a törökök döntő többsége angolul egyáltalán nem, és németül is csak egy nagyon keveset beszélnek - tökéletesen sikerült megértetnünk magunkat. Mi mondtuk magyarul, ő mondta törökül - közben mindenki hevesen mutogatott, vagy éppen rajzoltunk egy lapra - végül a válasza mindig csak annyi volt, hogy "no problem". És valóban nem volt semmi gond, sőt amikor elmutogattuk neki, hogy most mi el szeretnénk menni várost nézni, akkor egyből felpattant, és felajánlotta, hogy majd ő megmutatja nekünk a helyi nevezetességeket. Naná, hogy az első hely ahova elvitt minket, egy trabzonspori szurkolói törzshely volt. Miután bemutatott a barátainak, és elmondta nekik, hogy kik is vagyunk, azonnal csoportképeket készítettek velünk.

Murat innen nem tudott tovább kísérni bennünket, de nem hagyott magunkra, megkérte az egyik barátját, hogy jöjjön velünk, és mindent mutasson meg nekünk, amire kíváncsiak voltunk. Mi a Hagia Szophia bizánci templomra voltunk kíváncsiak, de mivel az a város szélén található, ezért gyalog nem tudtunk oda eljutni, idegenvezetőnk azonban pillanatok alatt szerzet nekünk egy Dolmust, ami tulajdonképpen egy 10-12 személyes mikrobusz, és mint kiderült, ez Törökország legnépszerűbb közösségi közlekedési eszköze. Miután megnéztük a legfontosabb látnivalókat, visszamentünk a belvárosba, ahol Murat már teákkal várt bennünket a Tea Time-ban.

Ekkor volt lehetőségünk vele hosszabban elbeszélgetni, hiszen ott volt egy barátja, akit Buraknak hívnak, és ő remekül beszél angolul. Megtudtuk többek közt azt, hogy ő a legnagyobb létszámú trabzonspori szurkolói csoport, a Jean-Marie Soldiers egyik vezető alakja. A csoport egy belga kapusról, Jean-Marie Pfaffról kapta a nevét, aki a '80-as évek végén a Trabzonspor kapusa volt, korábban azonban hat évig az FC Bayern München kapuját is őrizte, és 61-szer volt tagja a belga válogatottnak. Ekkor egyébként még több óra volt a meccs kezdetéig, de a belvárosban már több ezer hazai fanatikus kezdett el gyülekezni, és legtöbbjük elsétált a Tea Time előtt, ahol megláttak bennünket Vidi-mezben, és jöttek fényképezkedni velünk. Senki egy rossz szót nem szólt ránk, de még csak csúnyán sem néztek amiatt, hogy az ő városukban a mi csapatunk mezében vagyunk. Amikor aztán három órával a meccs kezdete előtt közöltük Murattal, hogy indulunk a stadionhoz, azonnal jelezte, hogy majd ő intézi a fuvarunkat. Hívott egy taxit, valamint az ő kocsijában is volt számunkra hely, így ezúttal autókkal mentünk a stadionhoz. Itt találkoztunk azokkal a társainkkal, akik két nappal korábban, lakóautóval indultak el Magyarországról. (Az ő kalandos útjukról egy másik cikkben fogunk megemlékezni)

A mérkőzés előtt néhány órával, Trabzonspor-drukkerekkel és a hazaiak vezérszurkolójával, Murattal.
(A képen a jobb alsó sarokban, fekete pólóban.)

Maga a mérkőzés csodálatos élmény volt, nem csak a parádés hangulat miatt, hanem a számunkra biztató végeredmény miatt is. De azt, ami a lefújás után történt, soha nem felejtjük el. Murat, aki egész mérkőzés alatt 10.000 hazai szurkoló szurkolását vezényelte, az utolsó percekben átjött hozzánk a vendég táborba, mi őt éltettük, a hazaik bennünket, majd a meccs lefújása után az egész stadion felállva megtapsolta a Vidit. Egy életre szóló, fantasztikus élmény volt számunkra.

A meccs után néhány órával már ismét Murat teázójában voltunk, és Burak segítségével egy interjút is készítettünk vele a mérkőzésről, és a szurkolásról, és persze kíváncsiak voltunk arra is, hogy ki is valójában a mi trabzoni barátunk, Murat.


"Trabzonban születtem, egész életemben itt éltem. Gyerekkorom óta Trabzonspor fanatikus vagyok. Ez az életem. De ezzel nem csak én, hanem szinte valamennyi trabzoni így van. Végtelenül szeretjük a csapatunkat, akkor is, ha nyernek, és akkor is, ha veszítenek. Szerencsére az elmúlt időszakban elég sok sikerélményben volt részünk. Nagyon boldog vagyok azért, hogy találkozhattam a Vidi-szurkolókkal. Tisztában vagyunk azzal, hogy a magyar emberek a mi testvéreink, de azt nem hittük volna, hogy ennyire barátságosak. Ez nem csak a Trabzonspor és a Videoton nagy találkozása volt, hanem a török és a magyar kultúra találkozása is. A mérkőzés előtt többgólos győzelemben reménykedtem, de a Videoton egy nagyon jó csapat. Sokkal jobb, mint azt gondoltuk. Minden elismerésem a Videoton szurkolóké, akik ilyen messze is követték a csapatot. Az biztos, hogy jövő héten én is elutazok Székesfehérvárra, remélem ott ismét lesz alkalmam találkozni a magyar barátaimmal."

Éppen befejeztük az interjút, amikor nem várt hatalmas meglepetésben volt részünk, ugyanis csapatunk vezetőedzője jelent meg. Mindenképp találkozni szeretett volna velünk a meccs után, ami ismét óriási örömet okozott számunkra, de nem csak mi voltunk emiatt boldogok, hanem a törökök is. Jó szokásukhoz híven azonnal előkapták a fényképezőjüket, és máris közös képeket készítettek Paulo Sousaval, akit próbáltak arra is rávenni, hogy legyen ő a Trabzonspor következő edzője. Csapatunk vezetőedzője nagyon barátságos volt, és tényleg megkoronázta az egész törökországi utazásunkat az, hogy teljesen titokban, a meccs utáni éjszaka odajött hozzánk a belvárosi teázóba.

Pénteken délelőtt még egy utolsó sétát tettünk a közeli bazársoron, ahol több-kevesebb sikerrel próbálkoztunk az alkudozás művészetével, és néhány hasznosnak vélt helyi kacatot is begyűjtöttünk. A reptéren még felbukkant jó barátunk Murat is, aki egy trabzonsporos relikviával lepte meg Tassy Márk ügyvezetőt, míg klubunk egy eredeti Vidi-mezt ajándékozott a Trabzonspor főszurkolójának, a mi török barátunknak.

Felejthetetlen élmény volt számunkra ez a törökországi utazás. Remek hangulatú meccset láthattunk, és olyan barátságos emberekkel ismerkedtünk meg, amilyenekkel korábban még sosem találkoztunk.

Author: Wéninger Ákos

Photo: vidi.hu

More news