Döntetlennel zártuk az edzőtábort

Utolsó mérkőzésén, a spanyol másodosztályú Xerez CD ellen lépett pályára csapatunk, s a találkozó gól nélküli döntetlennel végződött.

Bátor, kemény játékot és a támadások befejezésénél koncentrációt kért vezetőedzőnk a mérkőzés előtt a játékosoktól, amelyből az első meg is valósult, míg a gólokkal adós maradt a csapat. Hatalmas iramot diktált az első félidőben a Bozsovics – Milanovics, Lipták, Vaskó, Andics – Nagy (Gosztonyi), Farkas, Sándor, Polonkai – Nikolics, Alves tizenegy, s akár már a 2. percben vezetést is szerezhetett volna: Alves került hatalmas helyzetbe, de végül a kapusba lőtt. Aztán Nikolics percei következtek, aki egymást követően négyszer került ziccer helyzetbe, ám egyszer sem volt sikeres. A Xerez játékosai mintegy 30 percig a félpályát sem tudták átlépni, egyértelműen csapatunk diktálta a tempót és határozta meg a játék stílusát. A félidő végén Sándor, majd ismét Nikolics hagyta ki a lehetőségeit, így 0-0-s állásnál cseréltek a csapatok térfelet.
A második játékrészben szokás szerint következtek a cserék, így ezalatt a félidő alatt többen is lehetőséget kaptak a Mestertől. A Sebők – Milanovics, Lipták (Izing), Vaskó, Hidvégi – Gosztonyi (Lencse), Farkas (Szolnoki), Djordjic, Szakály (Ponczók) – Vasziljevics, Vujovics összetételű gárda is folyamatosan rohamozta a Xerez kapuját. Ennek a félidőnek három említésre méltó helyzete akadt. Az 55. percben Szakály centiméterekkel maradt le Milanovics beadásáról, így a labda elszáguldott a kapu előtt, majd 5 perccel később Gosztonyi csavart 20 méterről egy szabadrúgást kapura, amely éppen csak elvétette a jobb felső sarkot. A 68. percben Lencse hatalmas kapufája jelezte, nem tett le a csapat a gólszerzésről, ám ez ezúttal sem sikerült, s a félidő hátralévő részében sem. Így az utolsó, spanyolországi felkészülési mérkőzésünkön nem született egyetlen találtat sem.

dr. Mezey György: „Ez a meccs remek tükörképe a jelenlegi helyzetünknek. Az első félidőben parádés játékot mutattunk, közel tucatnyi gólhelyzettel. Kritika amiatt érheti a csapatot, hogy ezek közül egyet sem tudott gólra váltani. Hozzáteszem, a pálya sajnos nagyon göröngyös volt, s én ebben látom a pontatlanság legfőbb okát, de el kell ismernem, hogy mind a támadásban, mind pedig a védekezésben szinte hibátlanul játszottunk. A második félidő ma is azt mutatta, amit az eddigi mérkőzések: ha kicsit összekeverem a csapatot, hogy játéklehetőséget adjak mindenkinek, máris akadozottabb a játék, bár így is volt helyzetünk. A Xerez gyors, jó együttes, nem véletlenül vannak versenyben a feljutásért. Összességében elégedett vagyok, jó zárása volt ez a mérkőzés az edzőtábornak. A győzelem talán szebb lett volna, de ennek nincs jelentősége.”

Nézze meg, hogyan fürdették meg Nagy Danit kétszer is az óceánban - kattintson a Facebookon a Videoton FC szurkolói oldalára!

More news