A Szeged-Csanád Grosics Akadémia vendégei leszünk kedden este a MOL Magyar Kupában

A szezonban hazai pályán eddig csak kétszer kapott ki a szegedi együttes. 

Február 8-án, kedden 20 órakor a szegedi Szent Gellért Fórumban lépünk pályára az NB II-es bajnokság ötödik helyén álló Szeged-Csanád Grosics Akadémia ellen a MOL Magyar Kupában. 

A Szent Gellért Fórum nem lesz teljesen ismeretlen terep csapatunk számára, ugyanis a 2019/2020-as szezonban kétszer is pályára léptünk Szegeden. 2019. december 3-án a Magyar Kupában a 16 közé jutásért játszottunk az akkor szintén az NB II-ben szereplő szegedi együttes ellen és 0-0-ás rendes játékidőt követően egy a 103. percben született öngóllal harcoltuk ki a továbbjutást, az akkor már emberhátrányban futballozó hazai együttessel szemben. Akkor egyébként a 12. helyen állt a bajnokságban a Szeged, vagyis most vélhetően egy jóval erősebb csapat ellen lépünk pályára a Szent Gellért Fórumban. 

A következő kupafordulóban az Újpest volt az ellenfelünk, a fővárosi lila-fehérek pedig pályaválasztóként a szegedi stadiont választották, mivel akkoriban a Szusza Ferenc Stadion játéktere nem volt alkalmas a futballra. A nyolcaddöntőben már két meccs döntött a továbbjutásról, az első, szegedi meccsen nem született gól, a továbbjutást akkor a MOL Aréna Sóstóban harcoltuk ki


(2019-ben első NB I-es csapatként a Vidi játszott tétmeccset a Szent Gellért Fórumban)

Szeged-Csanád Grosics Akadémia a 2021/2022-es szezonban 22 fordulót követően a 20 csapatos NB II-ben az 5. helyen áll 39 ponttal, míg a listavezető DVTK-nak 46, a szintén feljutást érő, második helyen álló Vasasnak 45 pontja van. A 22 bajnokijából a szegedi együttes 11-et megnyert, 6 döntetlen mellett 5 veresége van keddi ellenfelünknek. Hazai pályán eddig csupán két vereséget szenvedett el a Szeged ebben a szezonban: a Szentlőrinc és a Békéscsaba távozott 3-3 ponttal a Szent Gellért Fórumból. Ugyanakkor a listavezető DVTK-t 2-1-re sikerült legyőznie Dragan Vukmir együttesének, míg a szintén az NB I-be való feljutásért küzdő Vasas ellen 0-0-ás döntetlent játszott ősszel a Szeged. 

Keddi ellenfelünk keretében több egykori Vidi-játékos is szerepel, hiszen Szegeden futballozik Simon Ádám, Gajdos Zsolt és Ódor Máté is. Az NB II-es együttes legeredményesebb játékosa a 20 esztendős Horváth Krisztofer, aki eddig 7 gólt szerzett. 

A Szeged a MOL Magyar Kupa idei szezonjában a Vidi II-vel egy csoportban szereplő Kelen SC-t 4-0-ra győzte le, majd az NB I-es Mezőkövesdet 11-esekkel ejtette ki a kupa előző fordulójában.

A találkozót az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.

Author: Wéninger Ákos

Photo: molfehervarfc.hu

More news