A következő szezonban is az NB I-ben szerepel a Vidi

Gól nélküli döntetlent játszottunk Angyalföldön, a Puskás Akadémia legyőzte a Budapest Honvédot, így a 2023/2024-as idényben is az OTP Bank Ligában játszunk.

Az OTP Bank Liga utolsó, 33. fordulójában csapatunk a Vasas FC otthonában lépett pályára. Bartosz Grzelak a rendkívül fontos találkozóra a Kovács D. - Bese, Csongvai, Stopira, Heister - Flores, Makarenko - Kastrati, Kodro, Schön - Dárdai csapatot küldte fel a pályára, nem változott tehát a kezdőcsapatunk a ZTE FC elleni győzelem után.

Az első lövés a vasasos Szilágyi nevéhez fűződött, akinek távoli kísérlete a 4. percben elkerülte a kaput. A 12. percben korábbi játékosunk, Berecz bombázott 15-ről kapu fölé. Negyed óra játék után is veszélyeztettünk, de Heister rövid alsóra tartó lövésére leért Uram János. Öt perc elteltével Kovács volt munkában, Hinora lövését kellett védenie. Újabb három perc múltán Novothny bepasszát Ihrig-Farkas próbálta meg a kapuba birkózni, de Kovács résen volt. Az ellentámadásnál büntetőt vizsgált a VAR-kocsi egy esetleges Vasas-kezezés miatt, de mehetett tovább a mérkőzés. A félidő második fele csendesebben folyt, Besének kellett mentenie egy nagyot, majd Kovács Dánielt ápolták, a hosszabbításban pedig Csonvai fejelt éles szögből kapu mellé.

A szünetben Bartosz Grzelak nem cserélt, a hazaiknál Iyinbor állt be Otigba helyett. Tíz perce tartott a második játékrész, amikor Schön elől nagy helyzetben Szivacski mentett. Nagy fölényben játszottunk a mérkőzés ezen szakaszában, de igazán nagy helyzeteket nem tudtunk kialakítani. A 67. percben Dárdait sérülés miatt kellett lecserélni, Katona Mátyás érkezett a helyére. Négy perccel a beállása után meg is kínálta Katona a Vasas kapusát egy távoli lövéssel, de középre tartott a labda, nem volt igazán veszélyes. A 73. percben Kodro is ráfordult egy lövésre 22-ről, de támadónk nem talált kaput. Tíz perccel később Schön került lövőhelyzetbe, de 14 méterről belsővel a hosszú felső fölé tekerte a labdát. A 89. percben Houri érkezett Kastrati helyére. Az eredmény már nem változott a hajrában, a Puskás Akadémia viszont 2-1-re legyőzte a Budapest Honvédot, így bennmaradtunk az OTP Bank Ligában.

 

Author: molfehervarfc.hu

Photo: molfehervarfc.hu

More news