A heti menü: dupla adag Diósgyőr

Szerdán rövid időn belül másodszor, vasárnap pedig harmadszor is farkasszemet nézünk a DVTK-val.


16 óra, Videoton FC - DVTK
Két hete magabiztosan, 2-0-ra nyertünk Miskolcon, a Ligakupa negyeddöntőjének első mérkőzésén. Hiba lenne azonban a visszavágót csupán formalitásnak tekinteni, még akkor is, ha valószínűsíthető, hogy egyik csapat sem a legerősebb összeállításban lép majd pályára szerdán. Ott kopogtatunk a Ligakupa elődöntőjének ajtaján, a feladatunk tehát adott: szerdán belépni ezen az ajtón.

Szombat
14.30, Videoton-Puskás Akadémia - Paksi FC II

Második csapatunk óriási bravúrt ért el az előző fordulóban, a listavezető MTK otthonából raboltak Király Patrikék 1 pontot. Fiatal középpályásunk szerint ez nagy lökést adhat a csapatnak a bajnokságban. Hétvégén a középmezőny végén lévő Paks II látogat Felcsútra, minden bizonnyal a 3 pont megszerzése lesz a célja Hartyáni Gábor tanítványainak.

Vasárnap
18 óra, DVTK - Videoton FC

A három idei DVTK elleni meccsünk közül a legfontosabb a vasárnapi bajnoki lesz. Az előző fordulóban - a papírforma szerint - nekünk volt a legkönnyebb dolgunk, hiszen valamennyi riválisunk idegenben lépett pályára, csupán mi fogadtuk hazai pályán az aktuális ellenfelünket. A 19. fordulóban azonban más a helyzet, a közvetlen riválisaink mind otthon játszanak, mi azonban Magyarország egyik legjobb hangulatú stadionjában lépünk pályára, ahova reményeink szerint több 100 lelkes fehérvári szurkoló is elkíséri a csapatunkat.

Péntek
18:00, Győri ETO - Siófok

Az előző fordulóban mindkét csapat idegenben játszott 1-1-es döntetlent. A Siófok pontszerzése az Újpest otthonában mindenképp bravúrnak számított, azonban ennél sokkal nagyobb meglepetés lenne, ha a szezont egyébként gyengén kezdő ETO otthonából is pontot tudnának rabolni Harasztiék.

A legfrissebb hírek szerint menesztették Csertői Aurélt, a Győri ETO vezetőedzőjét!

Szombat
15 óra, Budapest Honvéd - ZTE

A ZTE még mindig nyeretlen a bajnokságban, a Honvéd viszont idegenbeli győzelemmel kezdte a tavaszt, így továbbra is "lőtávolságon" belül vannak a piros-feketék mögöttünk. Lassan a bajnokság azon szakaszába lépünk, amikor már a döntetlen sem ér sokat a ZTE-nek, ezért a jelszavuk csakis a "menekülés a győzelembe" lehet.


19. forduló

2012. március 9. péntek
18:00 Győri ETO - Siófok (TV: SportM)

2012. március 10. szombat
15:00 Budapest Honvéd - ZTE (Sport1)
16:00 Paks - Újpest
16:00 Kaposvár - Pápa
16:00 Haladás - Vasas
17:30 DVSC - Kecskemét (Sport1)

2012. március 11. vasárnap
16:00 Pécs - Ferencváros (TV: M1)
18:00 DVTK - Videoton FC (TV: Sport2)

16 óra, Paks - Újpest
A Paks nagy meglepetésre kikapott az előző fordulóban Pápán, míg az Újpest nem csak pontokat vesztett otthon, hanem Rajczit is. Kíváncsian várjuk, mit kezd egymással a két csapat.

16 óra, Kaposvár - Pápa
Saját bőrünkön tapasztaltuk mennyire szervezett, taktikus futballt játszik a kaposvári csapat. Amennyiben hasonló felfogásban lépnek pályára a Pápa ellen is, akkor akár már a fordulót követően elmozdulhat a kieső helyről Sisa Tibor csapata.

16 óra, Haladás - Vasas
Artner Tamás döntetlennel debütált az NB I-ben. A Haladás vezetőedzője szemmel láthatóan remekül felkészítette csapatát a téli szünetben, nagy meglepetés lenne tehát, ha a tavaszi szezont otthon vereséggel kezdő Vasas ponttal vagy pontokkal távozna Szombathelyről.

17.30, DVSC - Kecskemét
Ha csak a realitást nézzük, akkor fix 1-es. Ha azt nézzük, hogy a DVSC is foghat ki rossz napot, a Kecskemét pedig képes lehet végig 120%-ot nyújtani, akkor X. Ha pedig a vágyainkat szeretnénk egy szóval (számmal) megfogalmazni, akkor 2!

Vasárnap
16 óra, Pécs - Ferencváros
Ősszel a Pécs, Nagy Olivér góljával nyerni tudott az Üllői úton. Azóta kicsit összekapták magukat a zöld-fehérek, de balgaság lenne egyértelműen kijelenteni, hogy a mérkőzés esélyese Détári csapata lenne. Nem elképzelhetetlen azonban, hogy kikap otthon a Pécs, főleg ha a Ferencváros meg tudná ismételni azt az idegenbeli teljesítményét, amivel Miskolcon legyőzték a DVTK-t 3-2-re. Mi persze jobban örültünk volna, ha az előző fordulóban a DVSC-t legyőzik az Üllői úton

Author: Wéninger Ákos

More news