VIDEOTON FC - DVTK 2-1 (1-0)

A DVTK-t legyőzve már a legjobb 8 között a Vidi a Magyar Kupában

Ezúttal is volt diósgyőri öngól, akár csak a két csapat legutóbbi bajnokiján, a párharcot azonban Álvarez fantasztikus megmozdulása, és Nikolics higgadt befejezése döntötte el.

Napra pontosan egy hónapja, szeptember 28-án fogadtuk a DVTK-t bajnoki mérkőzésen a Sóstói Stadionban, és óriási meccsen 2-1-re nyerni tudtunk. Ezúttal a Magyar Kupában találkoztunk a borsodi alakulattal, és a nyolcaddöntő legnagyobb rangadója volt ez a párosítás.

Ennek megfelelően jó iramban kezdődött a mérkőzés, mindkét csapat támadólag lépett fel. A vendégek kezdőjében négy csatár is helyet kapott, míg nálunk, a bajnokságban megszokott alapcsapathoz képest három helyen változtatott Joan Carrillo. Szolnoki helyett Brachi, Sándor helyett Trebotic, Oliveira helyett pedig Heffler lépett pályára kezdőként. A hatodik percben Trebotic indította remekül Nikolicsot, aki a bal szélen iramodott meg, majd betört a 16-oson belülre, középre adásába Antal azonban bele tudott piszkálni, így nem jutott el a középen érkező Gyurcsóhoz a zsuga. Öt perccel később Nikolics 23 méterről lőtt nagy erővel kapura, Antal azonban védeni tudta a középre, léc alá tartó löketet. Az első veszélyes diósgyőri helyzetre 20 percet kellett várni, ekkor Gosztonyi szélről elvégzett szabadrúgására robbant be a rövid oldalon Elek Ákos, és alig fejelt kapu mellé. Két perc múlva megszereztük a vezetést: Nikolics iramodott meg ismét a bal szélen, középre adását Debreceni becsúszva a saját kapujába lőtte, öngól (1-0). A 26. percben Brachi becsúszva mentett nagyot a 16-osunkon belül, Bacsa lövését sikerült hatástalanítania. Négy perccel később Gosztonyi szögletére jól érkezett Griffiths, közelről alig fejelt kapu fölé. Három perc múlva le kellett cserélni a vállát fájlaló Viníciust, helyére Chakla állt be. A 34. percben egy szép akció végén Stopira lőtt laposan, nagy erővel kapura 15 méterről, Antal azonban leért a labdára, és védeni tudott. Az első félidő utolsó perceiben még Nikolics és Juhász előtt adódott gólszerzési lehetőség, azonban maradt az 1-0.

Szünetben egyik mester sem változtatott, a mérkőzés pedig ott folytatódott, ahol 45 perc játék után befejeződött. Az 50. percben Trebotic ugratta ki Kovácsot, akinek közeli lövését a szöget jól záró Antal védeni tudta, a kipattanót Nikolics éles szögből lőtte kapura, a labda a bal kapufán csattant. Négy perccel később Trebotic távoli bombáját Antal majdnem bevédte, végül a kapufa mellett hagyta el a játékteret a labda. A 65. percben egyenlített a DVTK. Gosztonyi nagy erejű, lapos lövését Calatayud nagy bravúrral védte, a kipattanót azonban Griffiths közelről az üres kapuba lőtte (1-1). A folytatásban a vendégek akarata érvényesült. Többet birtokolták a labdát, azonban igazán nagy gólhelyzetig nem jutottak el a fekete mezes labdarúgók. A 80. percben csereként pályára lépett Álvarez, majd egy perccel később az első labdaérintéséből majdnem gólt szerzett, azonban 17 méterről leadott lövését Antal nagy bravúrral védte. Ekkor már a legtöbben elkönyvelték a döntetlent, és mindenki felkészült a kétszer 15 perc hosszabbításra. Csapatunk azonban ezt másképp gondolta, és a 86. percben egy káprázatos góllal döntöttük el a továbbjutás sorsát. Álvarez csodálatos cselekkel szédítette meg a diósgyőri védelmet, majd nagyon önzetlenül passzolt Nikolicsnak, aki közelről az üres kapuba lőtt (2-1). Parádés gól volt, az már egyszer biztos!

Az utolsó percekben az eredmény már nem változott, csapatunk óriási mérkőzésen, nagy csatában harcolta ki a továbbjutást, búcsúztatva a Magyar Kupa tavalyi döntősét. Legközelebb vasárnap, 18:30-kor lép pályára csapatunk, akkor a Budapest Honvéd együttesét látjuk vendégül bajnoki mérkőzésen!

Author: Wéninger Ákos

Photo: vidi.hu

More news