RÓLUNK ÍRTÁK

A csapatkapitányok szavazatai alapján José Gomes a 2013-as év edzője

A hatharom.com internetes portál minden hónapban megszavaztatta az NB I legjobb vezetőedzőjét, március óta José Gomes kétszer végzett az élen, egyszer második és kétszer harmadik lett. 

2013-ban a csapat(kapitány)ok szavazatai alapján José Gomes nyerte meg a hatharom.com által alapított ,,Év edzője" díjat. A győztes személye tulajdonképpen az őszi szezon derekán eldőlt, hiszen vezetőedzőnk a tavaszi szakaszgyőzelem után augusztusban akkora előnyre tett szert, hogy borítékolható volt az elsősége - írja a hatharom.com.

A dobogó második és harmadik fokáért végig nyílt verseny zajlott, sokáig Ricardo Moniz volt José Gomes legnagyobb ellenfele, de Marco Rossira és Horváth Ferencre is szép számmal voksoltak a csapat(kapitány)ok. A szeptemberi nyertes, Tomiszlav Szivics szinte a semmiből került az élmezőnybe, októberben ráadásul duplázott, és mivel a Moniz, Rossi, Horváth trió jócskán veszített népszerűségéből, a Diósgyőr edzője felzárkózott vezetőedzőnk mögé. Vele együtt a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt produkáló, a novembert csúcspontszámmal nyerő Kondás Elemér is egyre feljebb lépett a listán, az elsöprő hajrájának köszönhetően összesítésben - Szivicset megelőzve - a második helyen végzett. 

 

Author: Acsai N. Ferenc

Photo: vidi.hu

More news