"A Vidi az egész országot képviseli a BL-ben"

Paulo Sousa ma délután sajtótájékoztatót tartott a Sóstói Stadionban, a téma természetesen a szerdai BL-meccs volt, valamint bemutatkoztak az új játékosok is.

"Nem volt tökéletes mérkőzés, sok mindenben kell még javulnunk. A legfontosabb azonban a győzelem, valamint a csapat hozzáállása volt, amivel maximálisan elégedett voltam." - utalt a sajtótájékoztató elején Paulo Sousa a pénteki Szuperkupa-döntőre. Arra az újságírói kérdésre, hogy hogyan sikerült az új játékosok beépítése a csapatba, így válaszolt vezetőedzőnk: "A csapat és az új játékosok hozzáállása is remek volt, így nem okozott gondot a beilleszkedés, ezt a korábbi felkészülési mérkőzések és a pénteki Szuperkupa-döntő is bizonyította."
A sajtótájékoztatón mutatkozott be hivatalosan a Vidi négy új játékosa, valamint megszólalt korábbi gólkirályunk, Nikolics Nemanja is.

"Azért igazoltam a Vidihez, mert az ország legjobb csapatával mindent meg szeretnék nyerni Magyarországon, és természetesen nagyon vonzó számomra, hogy szerepelhetek a Bajnokok Ligájában is."

Brachi: "Óriási kihívás számomra az, hogy a magyar bajnokcsapatban szerepelhetek, és ki ne szeretne a Bajnokok Ligájában játszani!"

Walter Lee: "Nagy változás az életemben az, hogy Székesfehérvárra kerültem Barcelonából. Egy teljesen új kultúrába csöppentem bele, de eddig csak pozitívak a benyomásaim. Sokan kérdezték már, hogyan jött a "Walter Lee" név, ezért elárulom, hogy gyerekkoromban nagyon szerettem a keleti kultúrát, így ragadt rám a "Lee" név."

Hector: "Számomra a Bajnokok Ligája és Paulo Sousa személye volt a legvonzóbb. Örülök, hogy a Vidi játékosa lettem, mert ennél a klubnál a háttérmunkásoktól a játékosokig mindenki profi, és mindenki tud és akar is dolgozni."

Nikolics: "A Szuperkupa-győzelem kellő lendületet és önbizalmat adhat nekünk a szerdai mérkőzésre."

A játékosok után ismét Paulo Sousa vette át a szót, és hosszasan beszélt az előttünk álló Bajnokok Ligája mérkőzésről. "Egyértelmű, hogy nyerni akarunk. Lesz a pályán azonban egy ellenfél is, akik szintén nyerni akarnak majd. A Sturm Graz nagy nemzetközi rutinnal rendelkezik, ráadásul az edzőjük már 6 éve foglalkozik a csapattal és a játékosok többsége is legalább 3 éve Grazban focizik. Egy kiélezett hajrában nyerték meg az osztrák bajnokságot, szóval akaraterőben és szellemileg is erős a csapat. Nem 90 perc, hanem minimum 180 perc küzdelmet várok a játékosaimtól. Ez nem csak a mi megmérettetésünk lesz, hanem az egész klubé, sőt Magyarországé is, hiszen a Vidi az egész országot képviseli a BL-ben. Természetesen több mérkőzését is láttuk a Sturm Graznak, legutóbb a Hannover 96 elleni 3-3-as felkészülési mérkőzésen is ott voltak a segítőim. Az összeszokottságon kívül abból a szempontból is előnye van a Sturm Graznak, hogy mostanában nem volt más tétmérkőzésük. Teljes erővel készülhettek arra a két mérkőzésre, amit ellenünk fognak játszani. De mi nem félünk tőlük!"
Arra a kérdésre, hogy mennyivel más érzés edzőként készülni egy Bajnokok Ligája találkozóra, mint játékosként, így válaszolt Paulo Sousa: "Az a különbség, hogy én most jobban függők a játékosaimtól, mint magamtól. De én maximálisan megbízom a labdarúgóimban." Végül a Fejér Megyei Hírlap kérdésére, mely szerint hogyan vélekedik arról, hogy az osztrák újságok csak kis terjedelemben foglalkoznak a Vidivel, így válaszolt Sousa: "Egyáltalán nem baj, ha nem velünk foglalkoznak és nem minket tartanak a mérkőzés esélyesének. Az a célunk, hogy meglepjük őket. A Sturm Graz évről-évre nemzetközi kupákban szerepel. Minket ez doppingol. Csak ismételni tudom magam, győzni utazunk Ausztriába"

A mérkőzés szerdán 20.30-kor kezdődik. Paulo Sousa 20 játékost visz magával Klagenfurtba. Kedden este és szerdán reggel is edzést vezényel a csapatnak. A szerda esti találkozóról honlapunk exkluzív, részletes online-közvetítéssel jelentkezik, de természetesen a keddi és szerdai nap legfontosabb, legérdekesebb eseményeiről is beszámolunk honlapunkon, valamint hivatalos Facebook-oldalunkon is, ezért érdemes csatlakozni a Facebook-oldalunkhoz, hogy ne maradjon le egyetlen fontos vagy éppen érdekes hírről sem!

Author: Wéninger Ákos