Meccs részletek

10 máj.

Pető Tamás:

“Nem könnyű mit mondanom a mai meccs után, egyáltalán nem erre készültünk. Tulajdonképpen húsz perc alatt elveszítettük a mérkőzést, gyermeteg hibák okozták a vesztünket. 2-0 után visszajöttünk a meccsbe és mindent megtettünk, hogy legalább egy pontot szerezzünk. A harmadik gólnál már nagyon kinyíltunk, de az első húsz perc volt a sorsdöntő, ahol nagy hibákat követtünk el a szögletnél és a hosszú indításnál is. Elnézést szeretnék kérni a szurkolóinkat, akik elkísértek bennünket és bíztak bennünk. Borzasztó nagy csalódás ez a meccs nekünk, az első húsz percben mutatott játékunk nem volt méltó hozzánk.”



 

Borbély Balázs:

“Jó és eredményes meccset játszottunk. Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, főleg az első húsz percben, volt négy tiszta gólhelyzetünk, amiből kettőt gólra tudtunk váltani, a többi sajnos kimaradt. A játékrész második fele nem tetszett annyira, lelassult a játékunk és esélyt adtunk ellenfelünknek a magas letámadásra, és visszajött a meccsbe a Fehérvár. A szünetben rendeztük a sorainkat, és bár a második félidőben a Fehérvár kicsit többet birtokolta a labdát, kontrolláltuk a mérkőzést. Védekezésben hibátlanul teljesítettünk, és az ellenfél kapujára is veszélyesek voltunk, a harmadik gólunk pedig eldöntötte a meccset.”