Pető Tamás:

"Nagyon jó felfogásban futballoztunk ma este. Szerkezetet váltottunk és átálltunk ötvédős rendszerre, ami jóval nagyobb stabilitást jelentett számunkra. Ez a szisztéma végig jól működött, stabilan védekeztünk, egy sajnálatos technikai hibából szerezte meg az FTC a vezetést. Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, benne volt, hogy akár meg is fordítjuk a meccset. A második játékrészt egyből ziccerrel kezdtük, volt két kapufánk is, de ezúttal nem volt szerencsénk. Elégedett vagyok a csapattal, mindenkit megdicsértem az öltözőben, mert végig jó felfogásban játszottunk. Mindent megtettünk egy bombaerős kerettel rendelkező FTC otthonában, nincs semmi szégyenkezni valónk. Az emberelőnyből is próbáltuk a maximumot kihozni, két centerrel játszottunk a cserék után, ekkor is sok lehetőséget dolgoztunk ki. Több is lehetett volna ebben a meccsben számunkra, nem tudom a játékosaimat elmarasztalni, tényleg mindent megtettek a siker érdekében a pályán. Hétfőtől a DVSC ellen készülünk és az a legfontosabb, hogy hazai pályán is ugyanilyen mentalitással játsszunk. Ebben az esetben nem lehet gondunk a következő fordulókban."



Pascal Jansen:

"Úgy gondolom, dicséret illeti a Fehérvárt, mert bátran letámadtak minket labda nélkül magasan, a védekezésük pedig mélyen volt megszervezve, emiatt nehéz volt megszereznünk a második gólunkat. A kiállítás után stratégiát váltottunk, jobban a reakciókra építkeztünk, ami nem feltétlenül a mi játékunk, de ezúttal ez szükséges volt ahhoz, hogy kapott gól nélkül lehozzuk a mérkőzést."