Pető Tamás:

"Jó energiával kezdtük a mérkőzést, végig nagyon összeszedett és koncentrált volt a csapat. A felkészülésünk nem volt zökkenőmentes, sok sérültünk van, több játékosunk pedig egyéb okokból hiányzott. Akik ma pályára léptek, megmutatták, hogy van tartása a csapatnak. A játékunkon van mit javítani, de nagyon pozitívan értékelem ezt a sikert. Dala Martin teljesítményét külön is kiemelném! Sok fiatal játékos alkotja a keretet, van két tehetséges kapusunk, akik erre a lehetőségre vártak. Tóth Balázs helyére beugrani nehéz örökség, de Dala Martin élni tudott az eséllyel. És ott van még a másik fiatal kapusunk, Veszelinov Dániel, ő is meg fogja kapni a lehetőséget. Örülök Gradisar újabb góljának, többször elmondtuk neki, hogy bízunk benne, tudtuk, hogy nem felejtett el gólt lőni."



Horváth Dávid:

"A mérkőzés egészében sokat váltakozott a meccs ritmusa, volt, amikor nagy volt az iram és mindkét csapat átmeneti játékot játszott, a két 16-os között pattogott a labda, majd volt olyan szakasz is, amikor megnyugodott és lelassult a játék. Nagy árat fizettünk az első félidő hajrájában bekapott gólért. Utána hiába helyeztünk időnként nyomást a hazaiakra és alakítottunk ki helyzeteket, nem tudtunk betalálni. Tanulnunk kell ebből a mérkőzésből. Azért is fáj ez a vereség, mert benne volt a pontszerzés ebben a 90 percben."