Pető Tamás:

"Nagyon értékes győzelmet arattunk, főleg az előzmények ismeretében. Egy hosszú, 16 órás utazás után voltunk, így a helyszínen nem is tudtunk igazán felkészülni a mérkőzésre. Az első húsz percben ez látszott is a csapaton, nem voltunk elég frissek és koncentráltak. Az ellenfelünk jól felkészült a játékunkból, agresszíven kezdett, az első húsz percben ránk is erőltette az akaratát. Büszke vagyok a játékosaimra, hogy már a kiállítás előtt átvettük a játék irányítását, a piros lap pedig megváltoztatta a meccs képét. Sok lehetőségünk volt, kétszer eltaláltuk a kapufát, akár több gólt is szerezhettünk volna, de a lényeg, hogy megnyertük a mérkőzést. A párharc még nyitott, a Sumqayit veszélyes ellenfél, hazai pályán is oda kell rájuk figyelnünk. Szerencsére a visszavágón mi leszünk otthon és nem kell utaznunk. Számunkra ez egy nagyon jó eredmény, hazai pályán ki kell vívnunk a továbbjutást."



Samir Abasov:

“A mérkőzés előtt úgy gondoltam, hogy két hasonló képességű csapat találkozik, ezért mindkét félnek 50-50 százalék esélye van a továbbjutásra. A 2-1-es vereség után ez megváltozott, most már a fehérváriaknak 70, magunknak 30 százalékot adnék. A piros lap befolyásolta a végeredményt, természetesen megnehezítette a dolgunkat a mérkőzés további részében. A Fehérvár egységes, jó csapat, azonban természetesen nem adjuk fel. Az esélyek már nem mellettünk szólnak, de továbbra is bízom játékosaimban, és hiszek abban, hogy jó játékkal sikerülhet kivívnunk a továbbjutást a visszavágón."