Huszti Szabolcs: 

“Az első félórában egyáltalán nem sikerült megvalósítanunk, amit elterveztünk, pedig azt gondoltam, hogy a Vasas elleni győzelem után mindenki harapni fog a pályán. Széllel szemben játszottunk, ami nehezítette a játékunkat, de csak az első félidő végén jutottunk el oda, hogy próbáltunk futballozni, nem ívelgettük fel a labdát és nem mentünk bele a Paks játékába, amihez nekik megvannak a fizikai fölénnyel rendelkező játékosaik. Miután elkezdtünk játszani, máris jobban nézett ki a játékunk és a legjobb ütemben sikerült egyenlítenünk. A második játékrészre úgy mehettünk ki, hogy nálunk volt a lélektani előny és a szélnek háttal játszottunk, de sajnos ekkor is csak az utolsó 15 percben volt veszély a játékunkban. Azt kértük, hogy támadjuk a védők mögötti területet, de ez nem történt meg, majd jött a VAR-ral megadott tizenegyes. A végén próbálkoztunk az egyenlítésért, de erőtlenek voltunk.”



Bognár György:

“Nagyon brusztolós mérkőzés volt, nem volt színvonalas játék, de erre a nagy szél is rányomta a bélyegét, inkább a küzdelem dominált. A második félidőben, széllel szemben is az ellenfél térfelén tudtuk tartani a játékot, az ellenfélnek nem igazán volt helyzete. Elégedett vagyok a csapattal, ha minden egyes játékos így tud küzdeni, annak megvan az eredménye. Az első félidei helyzetek alapján az 1-1 helyett inkább 2-0-ra vezethettünk volna, és akkor széllel szemben is könnyebb dolgunk lett volna. Azt mondtuk az öltözőben, hogy ha 1-1 az állás és széllel szemben kell játszanunk, a meccset akkor is meg kell nyernünk, ami sikerült is.”