Michael Boris:

"Ha csak az eredményt és a meccs történéseit nézzük, könnyű elintézni azzal a ma estét, hogy az utolsó percben egy góllal nyert a Vidi, de azért ennél több minden volt a mai mérkőzésben. Egy stabil és jó csapat nagyon hosszú veretlenségi sorozatát sikerült megszakítanunk, ma is lehetett világosan látni, hogy mit szeretne játszani a Kecskemét. Már a meccs elején ott volt Funsho nagy kapufája, majd a vezetés is nálunk volt, sőt, a KTE egyenlítő gólja után is egyből labdánk volt a 2-1-hez, azonban akkor még nem tudtuk megszerezni a második gólt. Ezt követően a védők is többet játszottak előre és több kockázatot is vállaltunk. Most következik majd a DVSC elleni mérkőzés, megfelelő regenerációt kell végeznünk és meg kell találnunk azokat a friss játékosokat, akikkel majd sikerülhet megszerezni az újabb három pontot egy hosszú utazás után. A Debrecennek egy nappal több ideje lesz készülni, új edzővel várnak majd minket, de természetesen ott is nyerni szeretnénk."

Vezetőedzőnket az új igazolásokról és Emil Rockovról is kérdezték a sajtótájékoztatón.

"Lirim Kastrati gyorsaságát már ma is láthatták a nézők, a passzjátéka is javulni fog majd a jövőben, de még csak két napja edz velünk. Schön Szabit régi ismerősként üdvözölhettem, nincs még olyan állapotban, hogy végigjátsszon meccseket az elmúlt hónapokban a lettek elleni U21-es válogatott meccen volt a legtöbbet a pályán (82 percet), de jól szállt be és megmutatta például azt, hogy milyen jó első labdaérintései vannak az ellenfél tizenhatosán belül. Azt előre megbeszéltük, hogy ma Emil véd, én is kapus voltam, tudom mit jelent, ha a hálóőr hibázik - szinte mindig gólt szerez belőle az ellenfél. Van ilyen, az egyenlítő gól Emilnek is szólt, a csapat nagyon jól reagálta le a helyzetet. Nagyon komoly terhelés ez az időszak a játékosoknak, mentálisan is. Olvasom a hazai sajtót, a Köln edzője is a mentális fáradtságról nyilatkozott. Igyekszünk rotálni minden poszton, Bese érkezésével Nego is kaphat majd pihenőt, Fiola Attilát is lehetne pihentetni, de őt nem lehetett ma sem kihagyni, elképesztő milyen munkát végzett ő is az elmúlt hetekben. Ráadásul Loicnál és Fityónál számításba kell majd vennünk a válogatott terhelést is."



Szabó István:

"Azt kaptuk a hazai csapattól, amire számítottunk. Mi szerettük volna megvalósítani azt, hogy a hátsó és a középső zónában stabilak vagyunk, majd onnan, ebből a stabil védekezésből gyors átmenetekkel eljutunk a hazai kapuig. Ez néha sikerült, de el kell ismernem, hogy a Vidi többször is megbontotta a védelmünket. Nagyon, fizikai értelemben is fáj, hogy az utolsó percben veszítettünk pontot, de fel kell emelnünk a fejünket és mennünk kell tovább, nincs okunk szégyenkezni. Ki voltak osztva az emberek a szögletnél, de mindenki tudja, hogy Stopira nemzetközi szinten is remekül érkezik és jól fejel, annak ellenére is, hogy nem tartozik a magas védők közül. Most is nagyon jól jött, és megnyert egy párharcot, van ilyen. Nem keresünk bűnbakot, együtt nyerünk, együtt veszítünk. Gratulálok a hazaiaknak, nem érdemtelen a győzelmük."