Huszti Szabolcs:

“Óriási nyomás volt a csapaton, nagyon fontos három pontot szereztünk ma meg. Bizakodó voltam a héten elvégzett edzésmunka alapján, és az első félidőben jól is futballozott a csapat, több helyzetünk is volt, le kellett volna zárnunk a mérkőzést. Tartottam tőle, hogy megbosszulják magukat a kihagyott lehetőségek, de a végén most mellénk állt a szerencse, amiért ma meg is dolgozott a csapat. Az eddigi meccsek után kritizáltam, de most dicséret illeti a játékosokat. Nem kell az egekbe emelni senkit, de szerintem már jó úton járunk. A Ferencváros ellen hasonló mentalitást várok majd el mindenkitől a jövő héten.”



Dean Klafuric:

“Habár elveszítettük a mérkőzést, a játékosok hozzáállássával elégedett vagyok. Mindenki kiadta magából a maximumot, de sajnos ezért most nem járt pont. Talán a döntetlen igazságosabb lett volna. Köszönöm a szurkolóinknak, hogy az egész meccsen támogatták a csapatot. A Fehérvár erős csapat, jó játékosai vannak, úgy láttam, hogy élvezetes meccset játszottunk velük. Az első félidőben sok hibával játszottunk, de a harmincadik perctől javult a játékunk. Igyekeztünk letámadni az ellenfelet, voltak is helyzeteink, de gólt nem sikerült szereznünk. Gratulálok a vendégeknek a győzelemhez.”