Márton Gábor:

"Hogyha a mérkőzés elején megszerezzük a vezetést, akkor minden másképp alakul. Megvoltak a helyzeteink, de nem tudtuk kihasználni a lehetőségeinket, miközben az ellenfél az első valamire való támadásából gólt szerzett. Idegörlő mérkőzés volt, ezt megint csak saját magunknak köszönhetjük, újra sok helyzetet dolgoztunk ki, de sokat ki is hagytunk. A tizenegyes párbaj előtt az járt a fejemben, hogyha igazságos a foci, akkor nekünk kell továbbjutnunk, ehhez képest kihagytuk az első lehetőségünket. Mindvégig bíztam a srácokban és abban is, hogy az ellenfél sem fogja értékesíteni az összes tizenegyesét. A párbaj végére mi mutattunk jobb formát, a Bohémian hibázott, így mi jutottunk tovább."



Keith Long:

"Csalódott vagyok, amiért nem jutottunk tovább. Büszke vagyok a fiúkra, mert bár még fiatalok, mégis helyt tudtak állni egy száz százalékban profi csapat ellen. Megvolt a tartásunk a mérkőzésen, bátor oroszlánként küzdöttek a játékosaim, azt gondolom, hogy többet nem is tudnék kérni tőlük. Csalódott vagyok a tizenegyes párbaj miatt, le kell nyelnünk a keserű pirulát, de ettől a mérkőzéstől csapatként is többé válunk. Az a célunk, hogy tanulva a mai mérkőzésből jövőre még erősebben térjünk vissza az európai kupaporondra."