Joan Carrillo:

"Kemény munkát végez a csapat, fáradtak a játékosok, ez látszik a mérkőzéseken is. Jelenleg nem az eredmény a legfontosabb, de ettől függetlenül többet kell mutatnunk akkor, amikor birtokoljuk a labdát. Ami a védekezést illeti, látom a fejlődést, de két napja is büntetőből kaptunk gólt, ma is, emellett a Bochum egy pontrúgásból is eredményes volt, ezekre a dolgokra is figyelnünk kell. De nem aggódok, mert a hozzáállás rendben volt, van a csapatban minőség, a Honvéd ellen kell majd mindennek összeállnia."



Thomas Reis:

"Úgy gondolom, megérdemeltük a győzelmet a mai edzőmérkőzésen. Jól levédekeztük ellenfelünk támadásait, ráadásul több játékrendszert is ki tudtunk próbálni. Örülök, hogy a három- és a négyvédős rendszerünk is jól működött. Fontos, hogy több rendszert is tudjunk alkalmazni. Külön örülök annak, hogy kapott gól nélkül zártuk a meccset."