Marko Nikolics:

„Gratulálok a csapatnak a győzelemhez és a továbbjutáshoz, fontos volt számunkra, hogy ott legyünk a legjobb négy között. Kilenc győzelemnél és egy döntetlennél jár a veretlenségi sorozatunk, eközben pedig kétszer a Ferencvárost is sikerült legyőznünk. Lehet, hogy unalmas, hogy mindig ezt számolgatom, de azért jegyzem meg mindig, mert azt szeretném, és azért dolgozunk, hogy ez kitartson a szezon végiéig. A találkozót sikerült végig kontroll alatt tartanunk, de most már várjuk a sorsolást (a sajtótájékoztató után néhány perccel a DVSC-t sorsolták csapatunk ellenfelének – szerk.), valamint készülünk a Honvéd ellen, hiszen szombaton idegenbeli rangadó vár ránk a bajnokságban.”



Sergei Rebrov:

„Valójában már a 7. percben elvesztettük a mérkőzést, onnantól kezdve 10 emberrel nagyon nehéz dolgunk volt. Ennek ellenére megvoltak a helyzeteink és 10 emberrel is továbbjuthattunk volna. Köszönöm a szurkolóknak a biztatást, mindvégig támogatták a csapatot. Rengeteg a sérültünk, a mai kimaradók, Blazic, Lovrencsics, Sigér és most már Gorriarán sem bevethető. Ez visszavezet arra a kérdésre, hogy miért vagyunk rákényszerítve arra, hogy szombaton megint pályára lépjünk, amikor a jövő héten nincs hétközi találkozó, tehát lehetne vasárnap is a bajnoki. A játékosoknak rengeteget jelentene az az egy nap. Ez persze nemcsak ránk vonatkozik, a Honvéd, a Vidi is ma lépett pályára””