Marko Nikolics:

„Gratulálok a játékosoknak, nagyon fontos győzelmet arattunk ma. Folytattuk a jó sorozatunkat, az elmúlt kilenc tétmérkőzésen nyolc győzelemnél és egy döntetlennél járunk, de megyünk tovább és mérkőzésről mérkőzésre igyekszünk haladni a céljaink felé. Úgy gondolom, hogy jól kezdtük a meccset, az első tizenöt percben szinte minden támadásunkban ott volt a gólveszély, a DVSC formációt is váltott. Ezt követően is nálunk volt az irányítás, de a második félidőt lassan kezdtük, elveszítettük a ritmust, a Debrecen pedig egy szabadrúgásból megszerezte a vezetést. Ez felébresztette a csapatot, és a mérkőzés egészét tekintve megérdemelten nyertük meg a találkozót, azzal együtt is, hogy Kovácsik Ádámnak volt egy nagyon fontos védése a hajrában.”

Az újságírók Pátkai Máté teljesítményéről külön is megkérdezték vezetőedzőnket.

„Először is, gratulálok Máténak, hogy eljutott ennyi mérkőzésig az élvonalban. Pár napja az ország hőse volt, ma a Vidi hőse lett! De ez egyáltalán nem véletlen. Máté egy remek mentalitású játékos, aki tisztában van erősségéivel és gyengéivel, nem mellesleg rengeteget dolgozik – nézzék csak meg, hányszor vár a lehetőségre az ellenfél tizenhatosán belül, akár a saját tizenhatosáról is indulva. Megérdemli a labdarúgástól az elmúlt napok sikereit!”



Herczeg András:

„Vezetésünket követően túlságosan védtük az előnyünket, amivel egyúttal magunkra húztuk az ellenfelet is. A második játékrészben kevesebb ellentámadást is vezettünk, mint az elsőben. Amikor mégis lehetőségünk lett volna rá, sokszor túlbonyolítottuk. Belőhettük volna a védőik mögé a labdát, vagy mélységi labdákkal lehettek volna esélyeink, de ezeket elszalasztottuk. Sok butaságot csináltunk, de összességében természetesen gratulálok a Vidinek. Helytálltunk a bajnokcsapat otthonában, a végén még Zsóri Dániel előtt is adódott egy helyzet, ami sajnos kimaradt. A sikerhez bátrabb, pontosabb játékra lett volna szükségünk."