Marko Nikolics:

"Úgy kezdeném ezt a sajtótájékoztatót, mint a korábbiakat, annyi különbséggel, hogy most már 11 győzelmet és egy döntetlent számlál a sorozat. Gratulálok ezért, és a mai teljesítményhez is a játékosaimnak, hiszen jó mérkőzést játszottak az Újpest ellen. Visszatérve a sorozatra, azt se felejtsük el, hogy az utolsó öt mérkőzés kifejezetten rangadó volt, de kedden már vár ránk a DVSC elleni kupamérkőzést, majd szombaton a Ferencváros elleni idegenbeli bajnoki is. A mai mérkőzést akár már az elején eldönthettük volna, de kimaradtak a helyzetek, majd az Újpestnek is voltak lehetőségei, úgy gondolom azonban, hogy összességében egy góllal jobbak voltunk és megérdemeltük a három pontot. Sokkal több mérkőzést játszottunk a szezonban, mint a többi csapat, és vár még ránk hét, de remélem, hogy nyolc meccs is, a játékosok azonban folyamatosan bizonyítják, hogy igazi harcosok, ma is kiadtak magukból mindent, én pedig nagyon büszke vagyok rájuk. Köszönöm a szurkolóknak is, hogy egyre nagyobb számban itt vannak, sokat jelent ez a csapatnak. Bízom benne, hogy kedden is sokan kint lesznek majd a DVSC ellen.”

Újságírói kérdésre válaszolva Futács Márkóra és a győztes gólra is kitért vezetőedzőnk.

„Futács Márkó egy remek, pozitív személyiség, nem mellesleg remek játékos, megérdemli, hogy jó dolgok történjenek vele. Mindenki tudja, hogy mennyi kihagyás után érkezett hozzánk, biztos vagyok benne, hogy nagy erősségünk lesz a jövőben. Azt kevesen tudják, hogy az MTK meccs után három napig edzeni sem tudott térdsérülés miatt, de így is jól szállt be a meccsbe. De ez a mérkőzés, vagy a sorozat nem csak róla szól, Juhász Roland is injekcióval tudta vállalni, mivel volt egy kisebb probléma a nyakával. Érdekes helyzet ez, hiszen gyakorlatilag izomsérülés nélkül hozunk le ennyi találkozót, arc-, vagy éppen kézsérülések pedig akadnak a keretben, de ilyen terhelés mellett ez előfordul."



Nebojsa Vignjevics:

"Az történt a mérkőzésen, amire számítottunk, de nem olyan eredménnyel, amire számítottunk. A találkozó előtt már felhívtam a játékosaim figyelmét arra, hogy tanuljanak abból, hogyan szokta nyerni a meccseit a Vidi, hogy muszáj 90 percig koncentrálni, mégsem sikerült. A legrosszabb az, hogy van közöttük, aki azt gondolja, hogy jól futballoztunk, mert helyzeteket alakítottunk ki! Minden csapat alakít ki helyzeteket Székesfehérváron és a végén minden együttes kikap. A Vidi engedi, hogy játssz, de minden egyes figyelmetlenséget kihasznál. A játékra fordítottuk a figyelmet és nem az eredményre. Nem lehettek itt vérmes reményeink, ezért nem is vagyok különösebben csalódott, de egy csapat, amelyik második akar lenni, nem játszhat így...nem voltunk rosszak, de tanulnunk kell a Viditől, mert a szép foci nem elég, hogy sorozatban nyerjük a meccseket. Egyébként nem gondolom, hogy túlságosan megkevertem volna a felállásunkat, sőt egy kicsit sajnálom, hogy nem változtattam még többet. Nem igazán volt sebesség elöl, Obinna és Simon sérülései miatt kifogytunk a szélsőkből. Onovót tettem be, hogy több legyen a nyers erő középütt Juhásszal és Viníciusszal szemben. Összességében még mindig jó helyzetben vagyunk, hiszen két pont az előnyünk a negyedik DVSC előtt és biztos vagyok benne, hogy a következők során nyerni fogunk."