Marko Nikolics: 

Felemás érzéseim vannak. Örülök a teljesítménynek, mert nagyon nehéz körülmények között jó teljesítményt nyújtottunk – a körülmények alatt a pályára és a hőmérsékletre gondolok. Jó passzokat láttam a játékosok között, helyzeteket alakítottunk ki, lőttünk három gólt, kapufánk is volt, helyzeteket alakítottunk ki, ennek örültem, valamint örülök a továbbjutásnak. Annak viszont nem örülök, hogy ma ajándékokat adtunk az ellenfélnek, gólok formájában. Lőttek három gólt, három szituációból – nem is mondanám helyzeteknek a gólt megelőző szituációkat. Ha gólt kapunk egy szép akció után, arra azt mondom, rendben van, ez előfordul. Ma nem erről volt szó, azt mondanám, hogy hiányzott a koncentráció részünkről. Ilyen hibák nem voltak ránk eddig jellemzőek, talán jobb is, hogy ilyen korán jöttek elő a hibák, hogy legyen időnk tovább fejlődni. A továbbjutáshoz persze gratulálok a játékosoknak, de azt elmondtam nekik a meccs után, hogy ezzel nem szabad megelégedni, nekünk mindig nyernünk kell – otthon és idegenben is.



Marko Micsovics:

A mai mérkőzésen látottaknak örülök, jó eredményt értünk el a Vidi ellen. Az első meccsen mutatott két hibánk sokba került nekünk, de ma mindent megtettünk egy erősebb ellenféllel szemben, ez ennyire volt elég. Gratulálok a Videoton FC-nek, akik remek vendéglátók voltak egy héttel ezelőtt, sok sikert kívánok nekik a következő körben. A saját játékosaimnak is csak gratulálni tudok, hiszen az utolsó percig küzdöttek egy jó csapattal szemben.