Henning Berg:

“Fontos győzelem volt ez, mindig jó eredmény két góllal nyerni. Az első félidőben nagyon jó futballt mutatott be a csapat, irányítottuk a meccset, úgy játszottunk, ahogy azt terveztük a DVTK ellen. A második játékrészt is jól kezdtük, de ezt nem tudtuk folytatni. Talán kicsit levettük a lábunkat a gázpedálról, nem voltunk már olyan élesek. A Diósgyőr kicsit feljött és kiegyenlítettebb lett a játék, de a mérkőzés kontrollálása érzésem szerint azért a kezünkben maradt. Természetesen szerettük volna, hogy több helyzetünk legyen, amelyekből szerzünk még egy-két gólt, de a legfontosabb, hogy így is nyertünk 2-0-ra. Egy pillanatig sem becsültük le a vendégeket, hiszen kétszer már legyőztek minket a szezon során. Szerintem ez látszott is a játékosokon, az első félidőben nagyon jó teljesítményt nyújtottak. Az viszont egy jó tanulság a jövőre nézve, hogy a koncentráció nem csökkenhet egy kicsit sem, mert annak a csapatjáték látja a kárát. De összességében elégedett vagyok, hiszen nem arról van szó, hogy a Diósgyőr kiegyenlített, vagy fordítani tudott, hanem megnyertük a mérkőzést. Most következik a válogatott szünet, megértjük, hogy fontos, hogy együtt készüljön a nemzeti csapat. Nekünk persze talán jobb lenne, ha nem lenne szünet, mert jó formában vagyunk, de a labdarúgásnak szerves része a válogatott foci, és a mi játékosaink is nagyon várják, hogy a nemzeti csapatban lépjenek pályára. Itt van például Paulo, aki nagyon izgatott, hogy holnaptól a magyar válogatottal készülhet. Nekünk ez a pár hét egy jó lehetőség arra, hogy csapatként még tovább fejlődjünk.”



Vitelki Zoltán:

“Jó volt látni, hogy a csapat sokat előrelépett az elmúlt hétvégéhez képest. Masszívabbak voltunk, úgy láttam a játékosokon, hogy taktikailag érettebben futballoztak. Próbáltuk megszervezni a védekezésünket, az első gólig ezzel nem is volt gond. Mezőnyben veszélyesebben játszott a Vidi, de a kapunk annyira sokszor nem forgott veszélyben. Büszke vagyok a csapatra, nagyon bízom benne, hogy a válogatott szünetben egy új edző el tudja indítani a csapatot felfelé a tabellán.”