Henning Berg:

„Csalódottak vagyunk, hogy nem sikerült megnyerni ezt a meccset. Az első félidőben jól játszottunk, kontrolláltuk a mérkőzést, nagy helyzeteink voltak és nagyszerű gólt szereztünk Feczesin Róbert révén – viszont több lehetőséget kellett volna gólra váltanunk. A második játékrészt nagyon rosszul kezdtük, egy jól sikerült szabadrúgást nem sikerült levédekeznünk és megbüntettek minket a hazaiak. Kiegyenlített lett a mérkőzés, de nem tudtunk azon a szinten játszani, amire képesek lennénk. Építkeznünk kell tovább, hogy a jövőben csütörtökön és a hétvégi bajnokikon is közelebb legyünk ahhoz a szinthez, amelyen játszani szeretnénk. Hosszú még a szezon, csak két bajnokit játszottunk, de természetesen több pontot szeretnénk szerezni. Ahogyan fejlődünk és a teljesítményünk javul majd, jönnek a pontok is.“



Csertői Aurél:

„Az első félidőben kicsit gyengébben játszottunk, de a másodikban átvettük az irányítást. Aktívak voltunk, szerintem a második játékrészben meg kellett volna nyernünk a mérkőzést. Van két pontunk, de akár hat is lehetne, nem vagyok elégedett. Bár a Debrecen és a Vidi ellen szereztük ezt a két pontot, így talán még magyarázhatóak az eredmények. A második félidőben megvalósultak az elképzeléseink, de van hiányérzetem. Voltak helyzeteink, a mutatott játékkal sem volt gond, de kell a futballhoz szerencse meg sok egyéb faktor is – sok mindennel meg kell küzdenünk.“