Henning Berg:

Nagyon boldog vagyok a győzelem miatt, kemény meccsen, egy jó csapatot győztünk le, akik védekezni jöttek és alaposan megnehezítették a dolgunkat. Tudtuk, hogy veszélyesek pontrúgásokból és a tizenhatoson belül, de sikerült ezt jól levédekeznünk. Türelmesen kellett játszanunk, a talaj nem kedvezett a gyors passzainknak, a Honvéd is jól védekezett, de jól tettük a dolgunkat. Az első gól után már nyíltabbá vált a meccs, nekünk ez kedvezett és jött is a többi gól. Elégedett vagyok a játékosok mentalitásával, ez egy nagy meccs volt, amely remek eredménnyel végződött. Lazovics első gólja? Paradés volt. Eric Cantona jutott eszembe, ő szerzett hasonlót, de Dankóé talán még nehezebb is volt, futásból, bal lábbal talált be. De az egész meccsen fontos szerepet játszott, hiszen ő harcolta ki a büntetőt, majd a meccs végén is betalált, örülök, hogy ő is legjobb formájában játszik. A piros lap után egy nagyjából tíz percig jól játszott a Kispest, ekkor csapatként nem működtünk annyira jól. Nem szabad azt gondolni, hogy tíz emberrel ellen könnyű játszani. Később ezt sikerült rendezni, elégedett vagyok a 3-0-ás sikerrel.



Marco Rossi:

Az első gólig egy veszélyes támadást tudtak csak vezetni a hazaiak, utána pedig nagyon kedvezően alakult számukra a mérkőzés. A második félidőben visszaállt a Vidi, és amikor már csak 10 emberrel játszottunk, akkor is dominálni tudtunk. Kérdésesek voltak a játékvezetői döntések, vissza kell néznem őket, hogy melyik volt jogos, melyik nem. Lazovics egy rendkívül ügyes, intelligens játékos, az Újpest ellen egy kiállítást, most egy tizenegyest harcolt ki a csapatának. Az első gól előtt valóban hibáztunk, de összességében máshogy kellett volna alakulnia ennek a meccsnek, a külső körülmények meghatározóak voltak.