Joan Carrillo: "Azért jöttünk Pécsre, hogy egy jó meccsen kivívjuk a továbbjutást. A PMFC egy olyan csapat, amely szeret focizni, szeret jól focizni. Erre fel is voltunk készülve. Nagyon fontos volt számunkra a mai meccs, és ez látszott is a játékosok hozzáállásán. Ennek nagyon örülök. Az első gól után nagy lépést tettünk a továbbjutás felé, végül sikerült is megvalósítanunk a célunkat. Nagy intenzitással játszott mindkét együttes, az első gól után nyugodtabban futballozhattunk. Pajac egy rendkívül jóindulatú srác, biztos vagyok abban, hogy semmilyen szándékosság nem dolgozott benne, nagyon várta, hogy pályára léphessen, úgyhogy inkább a nagy bizonyítási vágy volt az oka a kiállítással járó mozdulatnak. Az, hogy a döntőbe jutásért éppen azzal az Újpesttel játszunk, amelynek otthonába vasárnap bajnoki mérkőzésre látogatunk, egyelőre nem számít, hiszen jelenleg csak a következő bajnokival foglalkozunk."



Jarni Robert: "Tisztában voltunk azzal, hogy egy 1-0-ás győzelemmel már mi harcoltuk volna ki a továbbjutást. Ennek megfelelően vártunk is az első lehetőségünkre, sajnos azonban viszonylag korán kaptunk egy gólt 11-esből. Úgy gondolom, ez a találat el is döntötte a továbbjutás sorsát. Nem szoktam a játékvezetőkkel foglalkozni, de az a véleményem, hogy ezúttal szigorú ítéletet hozott a bíró. Az első félidőben teljesen egyenrangú ellenfelei voltunk a Vidinek. Nálunk nincs olyan, hogy erősebb csapat vagy gyengébb. 19 mezőnyjátékosunk van, és Székesfehérváron is egy végig kiélezett, izgalmas meccset játszottunk, ahol végül szerencsétlen vereséget szenvedtünk. Meggyőződésem, ha nincs a 11-es, akkor egy sokkal kiélezettebb mérkőzést játszottunk volna a fehérváriakkal."