Joan Carrillo: Nehéz meccsre számítottam és az is lett. Gratulálok a csapatnak, hiszen rengeteget dolgoztak ma is. Nem ma játszottunk a legjobban, hibákat is követtünk el, sok szabálytalanság is tördelte a játékot, de az elsőtől az utolsó percig mentünk előre, meg akartuk nyerni a mérkőzést. Persze voltak a Honvédnak is lehetőségei, de nekünk is volt legalább három óriási, és ha sikerült volna megszerezni a második gólt, előbb eldőlt volna a meccs. De a legfontosabb, hogy a fiúk keményen dolgoztak végig. Együtt nyertük meg ezt a találkozót, a csapat és a szurkolók, akik ezúttal is végig buzdítottak bennünket. Mindig mindenki szépen játszva akar győzni, de az erős csapatok jellemzője, hogy amikor ez nem sikerül, akkor is meg tudják nyerni a meccsüket, és a Videoton FC ezek közé a csapatok közé tartozik.



Csábi József: Gratulálok a Videoton FC-nek! Mindig rossz érzés kikapni, az viszont ad egy kis jó érzést, hogy a fehérváriakat nem láttam mostanában időt húzni, márpedig az utolsó 10 percben ez történt. Az elején a frissességet hiányoltam a csapatomnál, amire részben magyarázat, hogy szerdán egy 120 perces kupameccset játszottunk a Ferencvárossal. A második félidő elején is volt egy kis zavar nálunk, de rendezni tudtuk a sorainkat és egyre jobban játszottunk. Mindent megtettünk, kockáztattunk is, sajnos nem sikerült egyenlíteni. Összességében, a minőségi különbséget, ami a két együttes között van, nem tudtuk kompenzálni ma. Nem véletlenül vezeti a Vidi a bajnokságot.