Meccs részletek

0 - 2

Joan Carrillo: Először is gratulálok a csapatnak, hogy a nyolcadik mérkőzését is megnyerte. A Haladásnak is gratulálnom kell, mert végig küzdöttek, az utolsó pillanatig próbáltak változtatni az álláson. Az első félidőben látottakkal elégedett voltam, a másodikban viszont sajnos folyamatosan középen próbálkoztunk a szélek helyett. Ami fontos, hogy még a piros lapok előtt sikerült megszereznünk a vezetést. A legfontosabb pedig, hogy győztünk, és az az alapfilozófia megvalósult, hogy ha valami miatt nem is játszunk annyira jól, - a mi játékunknak sajnos nem kedvez a Rohonci úti Stadion gyepe, - akkor is küzdjenek, hajtsanak a játékosok az utolsó pillanatig.
Artner Tamás: Gratulálok a Vidinek a győzelemhez. Ez már az igazi Haladás volt, azt, amit a héten gyakoroltunk a Vidi ellen, működött a kiállításokig. Végre a lehető legjobb összeállításban tudtunk játszani, de a piros lapok felborították a dolgokat, ráadásul buta gólt kaptunk a második után. Le a kalappal azonban a csapat előtt, végig küzdöttek, az pedig, hogy 8 mezőnyjátékossal végig bírtuk a meccset, azt jelenti, hogy fizikálisan rendben vagyunk. A vereség ellenére biztató volt a jövőre nézve a mai teljesítményünk. Azt viszont nagyon sajnálom, hogy két rutinos játékosra nem számíthatok a következő fordulóban.


0
0
0
0
0
0
⚽
Sárga lap
Piros lap
Csere
⚽
Sárga lap
Piros lap
Csere
⚽
Sárga lap
Piros lap
Csere
⚽
Sárga lap
Piros lap
Csere
⚽
Sárga lap
Piros lap
Csere
⚽
Sárga lap
Piros lap
Csere
⚽
Sárga lap
Sárga lap
Piros lap
Csere
⚽
Sárga lap
Piros lap
Csere
Csere
⚽
Sárga lap
Piros lap
Csere
Csere
⚽
Sárga lap
Piros lap
Csere
Csere
⚽
⚽

Sárga lap
Piros lap
Csere
⚽
⚽

Sárga lap
Piros lap
Csere
0
15
30
45
60
75 90
0
15
30
45
60
75
90
105 120
91

0
0
0
0
0
0
Gól
⚽
Sárga lap
Piros lap
Csere
Gól
⚽
Sárga lap
Piros lap
Csere
Gól
⚽
Sárga lap
Piros lap
Csere
Gól
⚽
Sárga lap
Piros lap
Csere
Gól
⚽
Sárga lap
Piros lap
Csere
Gól
⚽
Sárga lap
Piros lap
Csere
Gól
⚽
Sárga lap
Piros lap
Csere
Gól
⚽
Sárga lap
Piros lap
Csere
Gól
⚽
Sárga lap
Piros lap
Csere
Gól
⚽
Sárga lap
Piros lap
Csere
Csere
Gól
⚽
Sárga lap
Piros lap
Csere
Csere
Gól
⚽
Sárga lap
Sárga lap
Piros lap
Csere
Gól
⚽
Sárga lap
Piros lap
Csere
Csere
Gól
⚽
Sárga lap
Piros lap
Piros lap
Csere
Gól
⚽
Sárga lap
Piros lap
Piros lap
Csere
Gól
⚽
Sárga lap
Sárga lap
Piros lap
Csere
Gól
⚽
Sárga lap
Sárga lap
Piros lap
Csere