José Gomes: Nagyon jól szálltak be a meccsbe a fiatalok, tudták hozni azt a játékminőséget, amit az első csapat tagjai. Ez azt mutatja, hogy remek szakmai munka folyik NB III-as csapatunknál, ahol ők nap mint nap készülnek. Abból a szempontból segítette a mai mérkőzés a Diósgyőr elleni bajnokira való felkészülést, hogy azokat a játékosokat is meg tudtuk nézni éles helyzetben, akik sérülés után tértek vissza. Persze nélkülöznünk is kellett jó néhány játékost, de összességében inkább segített a mai találkozó a jövőre nézve. Azt természetesen nem lehet kijelenteni, hogy tökéletesen játszottunk, van miben javulnunk, de annak például kifejezetten örülök, hogy nem kaptunk gólt, ez a védelmet dicséri. Egy edző mindig jobbat és jobbat szeretne látni a csapatától, ám teljes egészében nézve a mai összecsapást, elégedett vagyok a csapat teljesítményével.



Dobos Barna: Nagyon sűrű a programunk, Békéscsabára látogatunk a hétvégén, majd a Vasashoz a jövő héten, a kettő között pedig a Debrecennel játszunk Magyar Kupa-meccset, így ma inkább azok a játékosok kaptak lehetőséget, akik kevesebbet játszottak eddig. Az első félidőben és a második játékrész elején egyenrangú partnerei voltunk a Videoton FC-nek. Később a vendégek jól használták ki a helyzeteiket, plusz jött a kiállítás is, így teljesen megérdemelten nyerték meg a meccset.