José Gomes: "Jól kezdtük a mérkőzést, szervezetten futballoztunk, és sok helyzetet sikerült kialakítanunk, ezek azonban mind kimaradtak. A második félidő merőben más meccs volt, a játék képe teljesen megváltozott. Mindkét csapat előtt adódtak gólszerzési lehetőségek. Amikor egy csapat annyi helyzetet kihagy, mint amennyit mi a Mezőkövesd ellen, akkor nagyon megnehezíti a saját dolgát. A hazai csapatnak két-három nagyon veszélyes kontrája volt. Biztos vagyok benne, ha a Mezőkövesd egész szezonban úgy játszott volna, mint ahogy tette azt ma ellenünk, akkor nem kellett volna búcsúzniuk az élvonaltól. Nekünk meg kell nyernünk az utolsó meccsünket, de immár nem a mi kezünkben van a sorsunk."



Tóth László: "Nehéz erről a meccsről beszélni, mert bármilyen más helyzetben, ha 1 pontot szerzünk a Vidi ellen, akkor elégedett tudnék lenni. Nehéz éven van túl a Mezőkövesd, és ugyanez igaz a Videoton FC-re is. Sajnos a játékvezető ma többször is ellenünk tévedett. Ki merem mondani, a bíró ma gyáva volt, hiszen kétszer is adhatott volna nekünk 11-est, de egyiket sem merte befújni. A mostani NB I-es szezon nagy részét kívülállóként figyelhettem, és azt kell mondanom, ennyi rossz játékvezetői döntést, mint a mostani szezonban, korábban még nem láttam. Sokan mondják, hogy a magyar foci felvirágoztatásához külföldi játékosokat és edzőket kell Magyarországra hozni. Én úgy gondolom, a játékvezetők felkészítésében, és munkájukban is komoly változásokra van szükség. Biztos, hogy a játékvezetőket ezúttal is megvédik majd a főnökeik, ahogy azt eddig is tették. Úgy tűnhet, a mérkőzés játékvezetőjét okolom azért, hogy ma nem nyertünk. És tulajdonképpen ez így is van, egyedül a bíró miatt nem nyertünk ma."