José Gomes: Láttam a Kaposvár korábbi meccseit, tudtam és mondtam is a mérkőzés előtt, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz ma. A második félidőben agresszívabban támadtunk, az ellenfél térfelén megszereztük a labdákat, és ez döntőnek bizonyult. Az eredmények talán egy kicsit későn jöttek. Sok minden történt korábban, amiről már nem szeretnék beszélni, amúgy is a múlt részét képezik, és mi inkább előre nézünk. Most a legfontosabb az, hogy a csapat kipihenje magát és feltöltődjön a keddi Ligakupa-döntőre és az előttünk álló feladatokra. 



Selymes Tibor: Amit mondtam a múlt héten is, sajnos ma is látszott, feladtuk. A keret nem engedi meg, hogy olyan mértékben változtassunk, hogy az valóban különbséget jelentsen. Többen már azt keresik, hogy hol játszanak majd a jövőben, így nagyon nehéz. A labda nélküli játékot elég jól csináljuk, de mikor megszerezzük és nekünk kellene kezdeményezni, nem tudunk. Ahhoz, hogy eredményesebbek legyünk, minőségibb játékosokra lenne szükség, de egész tavasszal nincs igazi centerünk, így hiába játszunk szervezetten, ha nem tudunk gólt lőni. Ez a teljesítmény kevés volt egy ilyen csapat ellen, mint a Vidi.