José Gomes: Nagyon nehéz meccset játszottunk, egy nagyon jó ellenfél ellen, ahol a szakmai stábban történt változás a héten, ez pedig azt eredményezte, hogy a játékosok meg akarták mutatni az új edzőnek, hogy mire képesek. Jól játszottunk, sikerült jól bejátszanunk az üres területeket, és hatékonyan szűrtük meg a hazaiak támadásait. Voltak olyan részei a meccsnek, amikor kicsit unalmas volt a játék, de összességében megérdemeltük a három pontot. Tehetséges, fiatal játékosok alkotják a Honvédot, akik szervezetten és fegyelmezetten játszanak, bőven megvan bennük a kvalitás ahhoz, hogy a hátralévő meccseken jól szerepeljenek.



Simon Miklós: Csalódott vagyok, mert hittem a pontszerzésben. Nem volt szép meccs, kevés néző előtt, taktikai csata folyt a pályán. Próbáltuk elrontani a Vidi játékát, ha kicsit szerencsénk van, 0-0-val lehozhattuk volna a félidőt, hiszen elképesztő gólt kaptunk a 43. percben. Sokan túlizgulták a meccset a fiatalok közül, önbizalom nélkül pedig nagyon nehéz játszani és főleg nyerni. Mennünk kell tovább, és remélem, a következő meccseken sikeresebbek leszünk. A jövő Honvédja már évek óta épül, de mint ma is látható volt, játszatni kell a fiatalokat, hogy rutint szerezzenek az NB I-ben, és utána nagy hasznára lehetnek a csapatnak.