José Gomes: "Nagyon nehéz mérkőzést sikerült megnyernünk, akár nagyobb arányban is győzhettünk volna. Szerencsére rengeteg lehetőséget dolgoztunk ki, sokszor kerülünk az ellenfél kapujának közelébe, jó lenne, ha több gólt tudnánk szerezni. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy nem egy harmadosztályú csapat ellen alakítottunk ki ennyi helyzetet, hanem egy olyan együttes ellen, amelyiknek a találkozó előtt ugyanannyi pontja volt mint nekünk. Ez egy jó dolog és most a pozitívumokat kell néznünk. A fociban bármi lehetséges. Nem szeretnék a bajnoki címmel foglalkozni, hiszen már többször elmondtam, hogy nem a mi kezünkben van a sorsunk. A játékosokra sem szeretnék ekkora terhet rakni. Csak azt kérem a játékosoktól, hogy minden meccsen mindenki a maximumot hozza ki magából, aztán a végén meglátjuk mi lesz."

 



Garami József: "Jó meccset játszottunk. Végig nagy volt az iram, mindkét kapu előtt voltak helyzetek, a Vidi valamivel több lehetőséget alakított ki. Jól küzdöttünk. A végén nagyon kitámadtunk, sajnos ekkor jött a második fehérvári gól. Voltak a meccsnek olyan momentumai, ami számunkra jó volt. Összességében a döntetlen elérhető közelségben volt, de a Videoton nem érdemtelenül nyerte meg a meccset. Gratulálok a Videotonnak."